„A veinhageni rózsákról már az iskolás gyerekek is tanulnak, én is tanultam, amíg iskolába jártam, és jól az eszembe véstem, hogy veinhagen gyönyörű és szabad város volt, rózsakertek övezték kicsi, kacskaringós apró csillogó kövecskékkel kirakott utcáit, s az idegenek már messze földről megérezték a rózsaolaj illatát, és egyszer, egy reménytelenül szerelmes lányka a városi főtoronyból vetette alá magát, de mivel éjszaka volt, elfeledkezett, hogy a helybeliek a torony aljába gyűjtik a szirmokat, méteres sziromrétegek gyűltek addigra össze, a lány meg zuhant, mint a halott madarak, és nem sikoltott, és a szirormpárna fölvágta, ő meg elájult, mert azt hitte, ez a halál, és ájulata álomba ringott, és reggel úgy találtak rá a sziromhordó munkások, általak a sziromhordó fatalicskák mellett, és bámulták, hogy alszik a lányka félrebicsklott fejjel, három napon át aludt, mert a veinhageni rózsák tömény illata hatásosabb, mint akármi mákony.”

(Részlet a könyvből)