„A szegedi színház krónikása - időlegesen kiszoríttatván a világot jelentő deszkákról - alkalmatos időben az üres nézőtéren gondolatban a rég elporladt primadonnák lebbenő szoknyájának a nyomába ered, hajdanvolt szívtipró hősszerelmesek kalandjait kutatja, táncos-komikusokból ráncos kedélyes apákká vénült színészek turpisságait idézgeti és szép lábú szubrettek csókjainak titkát fürkészi, vagyis szóra bírja az aranycirádás, ódon falakat. s a sokat megélt százados épület benépesül! Árnyak suhannak a félhomályos folyosókon, az üres nézőtéren izgatottan reccsennek a székek, éteri muzsika árad a feketén tátongó zenekari árokból és a színpad emlékekkel népesül be. A múltból előtűnő történetek.”

(Részlet a könyvből)