„A színész a művészek között a legősibb, legkezdetlegesebb módon hosszabbítja meg gyerekkorát …”
„Saját gyerekkorát űzi, kergeti. Játéka a napnyugtával véget ér és a hajnalokkal újjá születik.”

Ezt mondta Latinovits Zoltán, aki előttem kilenc évvel, 1970-ben vehette át a Balázs Béla-díjat.

Amikor Balázs Béla 1924-ben azt írta: a film az emberi lélek gyökeresen újszerű megnyilatkozási formája és felhívta a figyelmet arra, hogy a filmet ismerjék el művészeti alkotásként, akkor a mai napig érvényes gondolatokat fogalmazott meg. A színészről és a rendezőről is, akik a közönséggel együtt teremtik meg a filmet.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kamera mindkét oldalán állhattam, a magyar színház- és filmművészet legnagyobb rendezőivel, színészeivel dolgozhattam együtt. Máriássy Félix, Simó Sándor, Fábri Zoltán, Várkonyi Zoltán, Makk Károly, Jancsó Miklós, Szabó István és társaik mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma magyar filmművészetről beszélhetünk. A film pedig megőrizte a legendás színészóriások arcát, hangját, rezdülését. Ők együtt teremtették mindazt, amiről Balázs Béla írt. Nagy öröm számomra, hogy mindennek egész pályafutásom alatt részese lehettem.

Veszprém, 2009. február 23.

Bujtor István

Valójában a díj elnyerése után is korábbi munkámat folytattam. Kötődés című könyvem, amely az elmúlt évben jelent meg, negyven év munkáját összegzi: a paraszti világ eltűnésének folyamatát, a globalizáció megjelenését, valamint egy ingázó-munkás életének tíz évét megörökítő képeket.

Azt hiszem, a kötet szellemisége nem állna távol Balázs Bélától.

2009. március 2.

Korniss Péter