Férfiének

Csókkal fognám be szemedet: aludj.
Mint asszonytól ha tovább kell mennem,
Ugy válok majd, halkan, labujhegyen
Tőled én földem s violasötét
Vastag énekszó tornyosul bennem.

Merítő, nyári sürűben állok,
Derékig édes asszonyvetésben.
Im ez a föld itt. Ez mulik el.
Jó íze volt. Nem innen bántott,
Messze túlról jött minden szenvedésem.

Örök szerelmek véletlen ágya,
Örök csaták múló mezője te,
Szolgáló, csendes, barna arcodat
Fennutazó, halhatatlan felhők
Havazó kínja lepte be.

De harc alatt és szerelem alatt
Föld volt itt mélyen, lágykéjű, meleg.
Kenyérszagú te, jó, alázatos,
Asszonyizű édes mulandóságom,
Tudtalak mindig és szerettelek.

Csókkal fognám be szemedet: aludj.
Asszonyaidtól is így kell megválnom.
Mert örök szerelmem kínja tündököl.
De gyönyörűségedre bársony alkony,
Borul rá fériszomoruságom.

Igy indulok majd s violasötét,
Vastag énekszó tornyosul bennem.
Héjjázó zengés a hegyek felett:
Szerettem ezt az életet
S ez az élet szeretett engem.