1810 után Berzsenyi fõ ihletforrásai kimerültek, Kazinczy és köre hatására visszalépett a klasszicista stílushoz. Epigrammáiban a közvetlen társadalmi hasznosságot kívánta hangsúlyozni. Mikor még 1809 nyarán a Dunántúl nyugati részét megszállták a franciák, - Berzsenyi apjától kapott híreket a megszállásról - történelmi szerepét hitelesen felmérõ epigrammában mondott ítéletet a számûzött Napóleonról (Napóleonhoz, 1814). Ez az epigramma annak az ízlésváltozásnak a következménye, mely Horatius és Matthisson nyomdokaitól a korszerûbb winckelmanni görögségeszmény, szépségideál felé térítette.

Johann Joachim Winckelmann

bben a korszakában írt néhány filozófikus mûvet is: Életphilosophia, A temetõ. 1814-ben Niklán meglátogatta maga Wesselényi Miklós. A másik új mûfaj, amellyel sikeresen kísérletezett, az episztola. Alkalmi, jambikus episztoláiban a felvilágosodás racionalista elveit hirdette: Kazinczy Ferenchez (1809), a Vandal bölcsességben (1815) a tudomány, A Pesti Magyar Társasághoz (1815) címzett verses levélben a valláskritika, Vitkovics Mihályhoz (1815) intézett versében a városi életmód, Dukai Takács Judithoz (1815) szóló költeményében pedig a nõi egyenjogúság fontosságát hirdette. Eszmetörténetileg ezek fontos mûvek, esztétikai értékükben viszont nem érik el a nagy elégiák színvonalát.