z 1808-ig keletkezett versek közül sokkal jelentõsebbek az elmélkedõ jellegûek, melyekben életelveit, ideáit fogalmazza meg. Költeményeiben a pátoszé lesz a fõszerep. Nemzeti ódáiban immár Horatius követõjének (Horatiushoz) mondja magát, az "arany középszerrõl", a közélettõl távoli idilli életmódról vall.

azafias alkaioszi ódái közül a legismertebb a Kesergés, késõbbi címén A magyarokhoz szóló két költemény. Mindkettõ Horatius Ad Romanos (A rómaiakhoz) címû ódája szellemében fogant, s 1796-1810 között vált tökéletesen eredeti mûvé. Az 1807-ben született "Forr a világ…" még magát Kodály Zoltánt is megihlette. Elõbbi a dicsõ múlt és a hitvány jelen szembesítésével, a nemzetpusztulás végzetszerû sejtelmével, utóbbi a sorssal dacoló kitartás morális parancsának megfogalmazásával évtizedekre meghatározó példát ad hazafias líránk számára és a magyar klasszicizmus kevés számú maradandó költõi értékei közé sorolható. Emellett Berzsenyi Dániel több ódája kapcsolódik még korának eseményeihez: az 1797-i nemesi fel- keléshez (A felkölt nemességhez a szombathelyi táborban, Herceg Eszterházy Miklóshoz), a napóleoni háborúkhoz (Az ulmai ütközet), az 1807-i országgyûléshez (Felsõbüki Nagy Pálhoz, G. Festetics Györgyhöz). Ezek már nem alkalmi versek, mondanivalójuk, a hõsiesség, a hazafiúi erkölcs hirdetése túllép az ihletõ élményen.

õrangúakhoz írt történetfilozófiai ódáiban a nemzeti kultúráért hozott áldozatot magasztalja, a mûveltség bajnokaiként ünnepli Nagy Lajost és Hunyadi Mátyást.

lasszicista költõként Berzsenyi kiegyensúlyozottnak ábrázolta Mária Terézia XVIII. századát ódáiban, melyekbõl megismerhetjük nemzet- és erkölcsalkotó költészeteszményét és a már említett arany középszer bölcs harmóniájának igényét. Verseinek jellegzetes tárgya a menekülés, egy az antik költészet, mitológia képeivel idillé színezett világba, a poézis vigasztalásához (Osztályrészem, Horác, Amathus, Melisszához). Ezt a korszakot a Fohászkodás címû vallásos óda zárja, mely mûfaját tekintve egyedülálló Berzsenyi költészetében.