erzsenyi Dániel verseinek elsõ kiadása után egyre kevesebb költõi mûvet alkotott, mintha dalforrása kimerült volna. Írói tevékenységének megváltozása rossz egészségi állapotával hozható kapcsolatba. Ennek következtében drámaírásba kezdett. Elsõ, erõteljes stílusának méltó keretet adó drámai kísérlete A Somogyi Kupa (1814-1816), mely sajnos töredék maradt. Szintén félbehagyta A religiók eredete és harmóniája (1813) címû tanulmányát, mely bölcseleti igényességét tanúsítja és a vallásról való gondolkodásába nyújt bepillantást. 1816-ban megjelent verseinek második kiadása . Ekkor már ünnepelt költõ, de az általános elismerésen és ünneplésen kívül más megtiszteltetés is érte. 1817 februárjában Festetics György gróf meghívta a keszthelyi Helikoni ünnepségekre. Ennek az alkalomnak a terméke, a Himnusz Keszthely isteneihez címû ódája.

1817-ben a Tudományos Gyûjtemény júliusi számában megjelent Kölcsey Ferenc szigorú bírálata, recenziója Berzsenyi Dániel verseirõl.

recenzió elsõ részében Kölcsey dicséri az ódaköltõ Berzsenyi "lángolását", erejét, fantáziáját; Horatius és Matthisson követõjének tartja. Ezután mondja el kifogásait. A fegyelem hiányából vezeti le dagályos kifejezéseit. Kifogásolja provincializmusát; szerinte a tájszavak nem valók a "fentebb poesis" körébe. Ezenkívül megállapítja, hogy gondolat- és érzésvilága szegény. Az önbírálat hiányának tudja be, hogy gyûjteményébe felvett fiatalkori, nem egészen jól sikerült verseket is. Kölcsey kritikája után Berzsenyi lírája csaknem elnémult. 1818-ban Berzsenyi "hypochondriás Antirecenziót" küldött a lapnak válaszul Kölcsey bírálatára, de antikritikája ekkor még nem jelent meg. 1819-20-ban több mint egy esztendõt Sopronban töltött. Teljesen magába vonultan élt, Kis Jánossal is nagy ritkán találkozott. 1820. december 13-án - háromévi hallgatás után - újból írt Kazinczynak, levelezésük azonban nem újult fel. Végül 1825-ben jelent meg a Tudományos Gyûjteményben, átdolgozott formában, az Észrevételek Kölcsey recenziójára címû tanulmánya, melyben megmagyarázta a kifogásolt "dagályos, felesleg-való, s értelemtõl üres expressiók" jelentését. Figyelemre méltó az az elvi indoklás, mellyel az ilyenféle kifejezések létét igazolja. Recenziójában Berzsenyi csatlakozott a romantika irányzatához, írásának egyéb vonatkozásaiban viszont a klasszicizmus elveit hirdette.

reformkori romantika történeti tárgyú kisepikájával rokon hangot üt meg két monológja a Szilágyi 1458-ban és a Wesselényi, a nádor Muránynál (1825). 1826-ban jelent meg második írása a Tudományos Gyûjteményben A versformákról címmel. Ebben a költészet legfõbb elvét a "görög ideál" szellemében határozta meg, elítélte a rímes-metrumos verseket. A nyugat-európai versforma ellen hadakozva , a magyaros verselés néhány sajátságára mutatott rá. 1830-ban az Akadémia filozófiai osztályán elsõ vidéki rendes taggá választották. 1831 nyarán a kolera és a jobbágyok lázadással fenyegetõ nyugtalansága elõl Nikláról Halimbára menekült. Rövid idõre újra magasba szárnyalt lírája, a Széchenyit ünneplõ Gróf Mailáth Jánoshoz (1830) címû ódában és utolsó befejezetlen versében, A poézis hajdan és mostban (1832).

1831-32-ben - akadémiai kötelezettségeinek eleget téve - elméleti munkákat, köztük Bírálatokat készített irodalmi évkönyvekrõl. Ezekben az Akadémiai Bírálatokban nyilatkozott az új írónemzedék munkáiról, elítélte a romantika túlzásait, a természetesség és egyszerûség ideálját állította követendõ mintaképül. 1829-34 között Kritikai leveleket írt, melyekben verstani nézeteit fejtegette. A levelekben mégsem sikerült megvalósítania azt az igényt, melyet késõbbi elvi tanulmányában - A kritikáról (1835) - megfogalmazott: nagyrészt megrekedt a csupán nyelvre és formára ügyelõ "kéregkritikánál". 1833-ban A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei elsõ kötetében megjelent korban egyedülálló magyar nyelvû mûvészetfilozófiai munkája, akadémiai székfoglalója a Poétai harmonistika, melyben Berzsenyi Platón és a német neohumanizmus szellemében határolta el magát a romantikától és a mûvészet alapelvét a "harmóniás középben" kereste.

gyanebben az évben írta meg - Széchenyi Hitelétõl ösztönözve - ideális eszméit továbbfejtegetõ, de több reformkori gondolattal is egybecsengõ, gazdasági nézeteit összefoglaló tanulmányát, A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul (1833) címmel. Mûvének egyik legfõbb gondolata az "erkölcs cultura" követelése. Jobb bánásmódot kíván a jobbágyoknak, a magyar börtönök és a büntetõrendszer embertelenségérõl beszél. Utolsó éveiben sokat betegeskedett. Balatonfüreden és a budai fürdõkben keresett gyógyulást. Többször járt Pesten az Akadémia ülésein. 1835. december 3-án írta utolsó ránk maradt levelét. Azt ígérte benne Döbrenteinek - egyik kiadójának - hogy a következõ év nyarán Budán találkoznak, ahol betegségét fürdõzéssel fogja gyógyítani s közben munkái új kiadásán dolgozik. Erre azonban már nem került sor. 1836. február 24-én Niklán meghalt a költõ.