Bocskai István Erdély és Magyarország fejedelme, az első Habsburg-ellenes felkelés vezetője (1604-1606). A hagyomány szerint a fejedelem Kismarjában a Berettyó szigetén épült „várdombon” született. Gyermekkorát Bécsben és Prágában töltötte, udvari apród, majd nemesi testőrifjú volt I. Miksa császár környezetében. 1576-ban tért haza Erdélybe, s Kereki várának kapitánya lett. Feleségül vette Varkocs Tamás özvegyét, Hagymássy Katát, s e házassággal hatalmas bihari birtokhoz jutott.

1592-tõl váradi főkapitány és Bihar vármegye főispánja, jelentős szerepet játszott a törökkel szembefordulni kész „németes” vagy „háborús” párt 1594-es győzelmében, s abban, hogy Erdély a Királyi Magyarország oldalán bekapcsolódott a tizenötéves háborúba. Unokaöccse, Báthori Zsigmond erdélyi fejdelem nevében 1595 januárjában szövetséget hozott létre Rudolf császárral a törökök ellen, s mind a harcokban , mind a Habsburg-ellenes párt megtörésében segítségére volt a fejedelemnek. 1596-ban, ura prágai útja idején, kormányzóként a szabadságukért fegyvert fogott közszékelyek mozgalmát tömeges kivégzésekkel verette le („véres farsang”). Az egyesült császári-erdélyi hadak veresége (Mezőkeresztes, 1596. okt. 26-28.) után közreműködött Erdély és a Királyi Magyarország egyesítésében Rudolf császár uralma alatt, de még ebben az évben (1598) támogatta a lemondott Báthori Zsigmond visszatérését a fejedelmi trónra.

Báthori Zsigmond harmadszori lemondása után Báthori András fejedelem Bocskait hűtlenségért (Habsburg-pártiságért) perbe fogta, s elkoboztatta erdélyi birtokait. Bocskai Rudolf király prágai udvarában élt, majd 1602-tõl bihari birtokaira vonult vissza. Mivel birtokait nem kapta vissza Basta kormányzása idején sem, Bocskai 1604 tavaszán titkon felajánlotta a Portának, hogy Erdélyben visszaállítja a vazallusi állapotokat, ha a szultán támogatja a fejedelmi trón megszerzésében. 1604 nyarán azonban váratlanul visszakapta Rudolftól erdélyi birtokait, ezért megszakította a tárgyalásokat a törökkel és a törökhöz bujdosott erdélyi emigránsok vezérével, Bethlen Gáborral.

A terveiben csalódott Bethlen azzal a híreszteléssel, hogy levelezésük Barbiano di Belgiojoso kassai fõkapitány kezébe került, fegyveres ellenállásba sodorta Bocskait, aki a magyarországi és erdélyi lakosság elkeseredettségét (háborús pusztítások, hűtlenségi perek, vagyonelkobzások, II. Rudolf erőszakos ellenreformációs politikája: pl. a protestánsok ellen irányuló 1604. évi XX. törvénycikk) figyelembe véve, a töröktől segítséget kérve szervezni kezdte a Habsburg-ellenes függetlenségi harcot. Ez a tevékenysége 1604. október elején Belgiojoso tudomására jutott, aki csapataival Bocskai ellen indult, megtámadta birtokait (Kereki, Szentjób). Bocskai azonban a hajdúkkal szövetkezve az álmosd-diószegi ütközetben (okt.15.) vereséget mért Belgiojoso egyik hadoszlopára. November elején Bocskai mellé álltak a felső-magyarországi városok, s az egyre növekvõ hajdúsereg már a Garamig portyázott. Bocskai 1604. november 11-én bevonult Kassára.

Bocskai serege a 17. század legjobb, jórészt a Habsburg - udvar által felfegyverzett és kiképzett magyar katonasága - 1605 elején Érsekújvár - Léva vonaláig sikerrel hódította a felvidéki várakat és városokat, s az év nyarára elfoglalta a királyi Magyarország döntő részét, majd - a székelyek csatlakozásával - Erdélyt is. Az erdélyi országgyűlés Marosszerdán 1605. február 21-én erdélyi, a magyarországi fölkelt rendek pedig Szerencsen április 20-án magyar fejedelemmé választották Bocskait, aki a szultántól koronát is kapott, ám azt csupán ajándékként fogadta el.

Az 1606 januárjában meginduló béketárgyalások eredményeképpen - katonai fölénye ellenére - kompromisszumos egyezséget kötött a Habsburg udvarral (bécsi béke 1606. június 23.), amelyet követett a tizenötéves háborút lezáró zsitvatoroki béke (1606. november 11.) Bocskai megkapta Erdélyt a Részekkel (Partium), Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyékkel. A fejedelem több mint tízezer hajdút kiváltságok adományozásával letelepített Hajdú és Bihar vármegyében.

Bocskai 1606. december 17-én kelt végrendeletében az erdélyi fejedelemség fennmaradásért szállt síkra. Még ez év végén meghalt. Holttestét a gyulafehérvári fejedelmi sírboltban helyezték el. Haláláról több ének is született. Személyét és eredményeit a kortársak eltérően értékelték. Hívei a haza és a vallásszabadság hőseként magasztalták, s így került szoboralakja a genfi Reformáció Emlékművére is.

Bocskai kassai udvarában az ország legjelesebb értelmiségi személyiségei éltek: Rimay János (titkár) Káthay Mihály (kancellár), Bocatius János (Bocskai diplomáciai megbízottja), Alvinczi Péter (prédikátor). Stílusa és tartalma alapján ez utóbbi művének tekinthetõ a Bocskai-apológia, a magyar egyházak küldöttei és szolgái nevében 1606. június 16-án kiadott latin röpirat, mely cáfolja a Bocskai szentháromság-tagadásáról, valamint a mohamedán hit magyarországi elterjedtségéről szóló vádakat. Hangoztatja, hogy a többségben lévő reformátusok egyetértésben élnek az evangélikusokkal. 1608-ban Szenczi Molnár Albert közreműködésével három alkalommal is megjelent a Bocskai-apológia.