A magyarországi sajtó 1867 és 1875 között élte legszabadabb korszakát. A liberális sajtótörvény szelleme nem tette lehetõvé a politikai ellenzékiség miatti vádindítást. 1867-ben több mint 220 idõszaki kiadvány jelent meg, ezek 60%-a magyar nyelvû volt. Egy évtized múlva számuk már 414-re emelkedett. A kiegyezés körüli idõkben az újságok mintegy négyötöd része a fõvárosban készült. A politikai lapok közül ki-ki pártállása, politikai ízlése szerint választhatta meg olvasmányait.

„Aki azt állítaná, hogy az olvasási kedv a magyar népben jelenleg általában véve apadóban van, úgy hisszük határozottan csalódnék. Nem nõ-e lapjaink s folyóirataink száma napról-napra? Nem tünedeznek-e fel vidéki lapok kicsiny jelentéktelen városokban is? Mennyire kapdossák a lapokat kávéházakban és körökben, s mily áhítattal betûzgetik a buzgó olvasók, … mintha csak kötelességük volna?
Sajnos azonban ezen olvasási kedv és buzgóság, melynek szépszámú lapjaink s folyóirataink létöket köszönik, majdnem kizárólag csak a politikai és szoros értelemben vett szaklapokra szorítkozik, … a tulajdonképpeni szépirodalmi, esztétikai s kritikai lapok közül alig képes egyszerre egy-kettõ tengõdni.”

Torkos László. Figyelõ 1872. január 7.