Zenei élet

 

Pest lakosságának egy része kizárólag az operai műfaj kedvéért látogatta a színházat. A kiegyezés utáni anyagi fellendülés számos külföldi tőkést vonzott Magyarországra, ezek megszokták és igényelték a színházi élményt, de nem értették a nyelvet. Az opera a legvagyonosabb réteg, a pénzarisztokrácia számára nélkülözhetetlen volt. Az operák és hangversenyek közönsége a színházlátogatók legműveltebb rétegét alkották.

 


 
A zenés darabok a prózai színjátszással egy fedél alatt szólaltak meg a kor többfunkciós színházaiban. A magyar zenei élet felvirágzásáról a nyugati muzsikusok vendégszereplései – hazai művészek közreműködésével – adnak hírt számunkra. Richard Wagner alkotásai olyan természetességgel simultak a hazai műsorba, mint bármelyik nyugati operaházéba, 1875-ben maga vezényelte műveinek előadását.

A művelt világ számára különleges vonzerőt jelentett 1869-től – a zongoristaként és karmesterként is fellépő – Liszt Ferenc rendszeres jelenléte, akit tanítványai gyakran követtek, és játékukkal tovább színesítették a zenei kínálatot. 1875-től mint a Zeneakadémia elnöke és tanára vett részt a zenei életben.

Erkel Ferenc a Nemzeti Színház operatársulatának vezető karnagya. Számára a kiegyezés a fokozatos elszigetelődés kezdetét jelentette. Kevés sikerrel mutatták be 1874-ben a Brankovics György c. operáját. Tevékenysége középpontjában a Zeneakadémia létrehozása és a zongora tanszak vezetésében végzett munkája állt.
A főváros egyetlen hívatásos zenekara az 1853-ban alakult Filharmóniai Társaság volt, amely a Nemzeti Színház tagjaiból állt, vezető karnagya Erkel Ferenc.

1875. november 14-én nyitotta meg kapuit az Országos királyi Zeneakadémia, az első hazai felsőfokú zenei oktatási intézmény.

Vissza