vissza

1947-ben a bécsi Staatsoperban vezényelt, fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, s ez indította el fényes nemzetközi karrierjét.

"...1947 tavaszán a bécsi zenei napokra kaptam meghívást, ahol fővárosi zenekarunkkal léptem fel és Bartók hegedűversenyével, valamint Dvorak Az új világból című V. (valójában IX.) szimfóniájával adtam műsort.
Két nap múlva ajánlották fel a Salzburgi Ünnepi Játékok asszisztensi munkakörét Otto Klemperer mellett. A nagy eseményre a következő hónapban került sor. Alaposan átnéztem Gottfried von Einem Danton halála című alkotásának partitúráját, és gyorsan igent mondtam. Csupán azt kötöttem ki, hogy a hét előadás közül legalább egyet én vezényeljek."

"E salzburgi nyári ünnepségeken ismertük meg Fricsay Ferencet, azt a művészt, aki számunkra nagyon jelentős lehetett volna, ha a halál nem ragadja el olyan korán. Gottfried von Einem Danton halála című operáját tanította be, s eközben rendkívüli formálókészséggel, kifejezőképességgel rendelkező, fanatikus muzsikusnak bizonyult, aki mindezen felül még kitűnően tudott próbát vezetni is. Ezzel a Danton-nal nyitottuk meg egyébként az Ünnepi Játékok keretében a mai zeneszerzők operaműveinek sorát." (Ottó Strasser)

1948-tól 1952-ig a berlini Stadtische (Deutsche) Oper és a RIAS Szimfonikus Zenekar (a későbbi Berlini Rádiózenekar) fő-zeneigazgatója volt. 1954-55-ben a Houstoni Szimfonikusoat vezette, 1956 és 1958 között a müncheni Staatsoperben dolgozott. 1960-tól haláláig ismét a berlini Rádiózenekarnál működött. Fellépett a salzburgi, luzerni, edinburgh-i fesztiválokon, világszerte ünnepelt vendégkarmester volt.

 

"1961-ben felújítottuk ismeretségünket Fricsay Ferenccel. Közvetlenül a háború befejezése után vele tanultuk be Einem Danton halála című operáját, majd később egyik hangversenyünknek is ő volt a dirigense. A közben eltelt évtizedben Fricsay jelentős mértékben megváltozott. Valósággal hősiesen viselt el egy rendkívül fájdalmas májbetegséget. Ezalatt mind művészi fejlődése, mind egészségügyi állapota - sokáig élet és halál között lebegett - hallatlanul komoly, elmélyedő muzsikussá érlelte." (Ottó Strasser)


Utolsó évtizedében gyakran szakította meg munkáját a betegség. Korán elvetette a pálca használatát, előadása azonban rendkívül világos és precíz volt. Dinamikus karmesteri stílusa a jól ismert klasszikus művek eleveségét hangsúlyozta. Kora zenei áramlatainak is ragyogó tolmácsolója volt. A Deutsche Gramophonnál készített kiváló hanglemezeinek tanúsága szerint is méltán sorolják a század legnagyobb karmesterei közé.

 


"Én büszke vagyok arra, hogy Magyarországon, egy kis, de áldott országban születtem, nőttem fel, tanultam és készültem fel arra, hogy elérhettem, amit elértem. [...] Ne gondolja, hogy aki külföldre ment, az rögtön elfelejti otthonát.
Én csak felismertem, hogy tehetségemnek tartozom azzal, hogy a nagyobb lehetőséget nyújtó nagy világot választottam. Én ma már Svájcban vagyok »otthon«, de nem felejtem el, hogy honnan származom és nem felejtem anyanyelvemet sem.
Csak a félművelt emberek tulajdonsága »külföldit« játszani, ha elkerül hazájából, vagy »vad magyaroskodni«, ha nem ismeri Nyugatot...
Én jobban szerethetek egy kis részét a világnak, amit Hazámnak nevezek, mert ott születtem, vagy ott élek, de szeretni az egész világot kell, minden országot és minden embert, akit Isten alkotott."

(Fricsay Ferenc levele, 1962)


1963-ban hunyt el Bázelban.

A halálát követő évben Friedrich Herzfeld szerkesztésében jelent meg egy emlékkönyv Nyugat-Berlinben, melyben Kodály Zoltán is nagy elismeréssel adózott az elhunyt karmesternek.