Hašek az irodalmon kívüli irodalom egyik legnagyobb remekét alkotta meg. Részben saját kalandos életét írta meg a regényben, amelynek mûfaja vígeposz, és olyan hõsrõl szól, aki az uralkodó osztály világát kívülrõl, alulról nézi; semmi köze ehhez a világhoz, nem ismeri el törvényeit, különféle képviselõiben pedig csak ellenséget lát, akit le kell gyõzni, be kell csapni, ki kell játszani, meg kell téveszteni. Švejk, a jó katona: tudatos forradalmár, a nép egyszerû fia, agyafúrt kópé, bölcs bohóc, zseniális hülye vagy együgyû fajankó? Igazán egyik típusba sem sorolható be. Egyszerûen csak egy „békés arcú bajkeverõ”, aki szüntelenül beszél és mosolyog. De ilyennek kell lennie, hogy kiszolgáltatottsága ellenére túljárhasson az õt manipuláló hatalom eszén.
     A korabeli kritika mindenekelõtt a verbális megnyilatkozásaiból áradó népi bölcsességet tartja a mû legfõbb értékének. Hatását mutatja, hogy több mint harminc nyelvre lefordították, és a legkülönfélébb mûfajú feldolgozásai születtek, készült belõle báb- és hangjáték, több színmû, rajz- és játékfilm, pantomim, sõt opera is. A Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínházában 1994. október 21-én mutatták be a Svejk címû szatírát két részben Király Levente fõszereplésével Pavel Hekela rendezésében.