„Aki többre vágyik, vándorútra kel. Ősi hagyomány…”

    S ki ne vágyna többre, vagy valami olyanra, amije már volt, de elveszett, elkopott, azaz hiányzik. S ki más pótolhatná a hiányt, mint a Bölcs Hiánypótló, akiből csak egy van. S ki Ő?
„Varázslóból van kicsi és nagy, erdei és mezei, jó, gonosz, fekete, fehér; belőle viszont egyetlenegy létezik az egész világon, vagyis a világ végén. Ő hiányt pótol. A varázslók, éppen mert sokan vannak, helyettesíthetők. Ám a hiánypótló pótolhatatlan.”

    Őhozzá indul a két egymásra találó vándor, Venyige II., a korántsem szőrös rém (aki nyomokban sem szőrös) és Pontos Idő, a bolondóra (akinek nincs időérzéke). Nem tudják, merre kell keresniük a Bölcs Hiánypótló házát, ezért „az ilyen esetekben egyedül helyes megoldást választották: mentek, mentek, mendegéltek.”.

    Útjuk során találkoznak a Lyukkal, akinek a fő „Hamlet”-i kételye: „…vagyok vagy nem vagyok? És ha vagyok, ki vagyok?” Innentől hárman mennek tovább. Sok kaland és akadály vár rájuk, míg elérnek a Bölcs Hiánypótló házához, amely felé vezető három utat a bödönök – összesen 19-en, hisz ez a gondjuk, egy híján húsz – zárják el. Hőseink átverekedik magukat az ellenen, és saját hiányosságuknak köszönhetően győznek az ellenségen és önmagunkon. Mert a hiánypótló csak azokon segít, akiken érdemes. De hogy segíteni tudjon, azt a hiányosnak is akarnia kell. Lásd a karosszék történetét.
A Bölcs Hiánypótló hálából, hogy kiszabadították, meglepő kijelentést tesz hőseinknek:
„… nem pótlom a hiányaitokat.
Mert mind a hárman a hiányotoknak köszönhetően győztetek, s lettetek azok, akik. Nem egy a sok közül, hanem szőrös rém csupasz létére; időérzék nélküli óra; s lyuk, aki azt sem tudja, létezik vagy maga a hiány.”

    A meseregény rímekkel, rigmusokkal, szójátékokkal teli – nem véletlenül lett az Édes anyanyelvünk pályázat díjnyertese 2004-ben –. A kötetet Sajdik Ferenc művészi illusztrációi teszik még élvezetesebbé.
Bátran ajánlom minden gyermeknek és felnőttnek, aki szereti a kedves kalandos történeteket, a humort. Szeret nevetni, időnként kissé meghatódni és elgondolkodni az olvasottakon.

Szőts Katalin