„...Annyi teméntelen megírni valóm van az új találmányaimról, hogy éppen most nem tudok másként segíteni magamon, mintha semmibe se ereszkedem belé s csak egy quartára írok...
A feltételem már áll, mihelyt rendbe szedem, elkészítem, s mód lesz, a paralelákról egy munkát adok ki; ebben a pillanatban nincs kitalálva, de az az út, amelyen mentem, csaknem bizonyoson ígérte a cél elérését, ha ez egyébiránt lehetséges; nincs meg, de olyan felséges dolgokat hoztam ki, hogy magam elbámultam, s örökös kár volna elveszni; ha meglátja Édes Apám, megesmeri; most többet nem szólhatok, csak annyit: hogy semmibõl egy új, más világot teremtettem; mindaz, amit eddig elküldöttem, csak kártyaház a toronyhoz képest...”
A készülõ mû a nem-euklidészi geometria „megszületését” jelzi, amely csak a késõbbiek során, 1832-ben látott napvilágot.

     Az igen nagy tekintélynek örvendõ professzor, az apa, Bolyai Farkas geometriai elképzeléseit összefoglaló kötetének a „Tentamen”-nek „függelékeként” lehet olvasni azt a tudománytörténeti jelentõségû felfedezést (Tentamen juventutem studiosam elementa matheseos purae... Marosvásárhely, Typis Collegii Reformatorum per Josephum et Simonem Kali de Felsõ Vist., 1832.) ¬ amellyel egy kétezeréves matematikai problémát oldott meg a szerzõ. Elgondolkodhatnánk, mi lehetett az oka annak, hogy oly sok idõ telt el a kéziratos mû és a tényleges kiadás között, mi lehetett az oka annak, hogy csak így szerényen meghúzódva, egy másik mûhöz kötve találkozhatunk a korszakalkotó fejtegetéseket tartalmazó sorokkal. ¬ E problémakört azonban már sokan kutatták, irodalmáról több tételnyi jegyzéket lehetne írni. A „fõszereplõ” ebben az esetben mégis inkább a könyv. Az ember és könyve azonban elválaszthatatlan – e kötetre tekintve megelevenedik elõttünk két nagy egyéniség: az apa és a fiú.

     Amit a könyv sorsáról biztosan tudunk: Bolyai Farkas mint a Református Kollégium professzora szorgalmazta elõször, hogy János fia az eredetileg németül írt munkát fordítsa latin nyelvre, s hogy a kiadásra szánt összeg a megfelelõ idõben elõteremtõdjék. Könyvtárunkban a marosvásárhelyi Református Kollégium gondozásában megjelent elsõ kiadásból található két példány s mindkettõben megtalálhatjuk a Kollégium pecsétjét. Az egyik államsegélybõl került könyvtárunk tulajdonába 1910-ben, a másik kötet pedig 1928-ban. Az apa és fiú munkája szintén összekapcsolódik, mintha jelezné életük, munkásságuk elválaszthatatlanságát: az Appendix címlapján nem szerepelnek a kiadás adatai. Formailag mindenképpen „függeléke” tehát az elõzõnek, az igazi felfedezést mégis ez a csatolt, mindössze 26 oldalnyi mû hordozza. Bolyai Farkast is sokáig foglalkoztatta a párhuzamosok problémája, de megoldásra nem talált.

     A Bolyaiakról szóló irodalomnak köszönhetõen már elénk tárulhat a két ember levelezése: a levelekben az apa többnyire inti fiát a párhuzamosok problémájától ¬ mint egy végnélküli, filozófiai küzdelemtõl... Amikor viszont a fiú végül mégis megoldásra talál, megírja ezt a nagy Gaussnak, támogatást remélve. (Bolyai Farkas – mint ismeretes – még göttingeni egyetemi évei alatt ismerkedik meg vele.) Válasz azonban csak késõbb érkezik … A matematikusok fejedelme nyilvánosság elõtt sohasem ismerte el az ifjú tudóst – talán ennek is köszönhetõ, hogy a világ csak a késõbbi évek során kezdte igazán felismerni jelentõségét. Az apa és Gauss levelezését, az apa és fiú levelezését egyaránt érdekes élmény lehetne kutatni – a feltáró irodalomból is sok minden kiderül: kapcsolatuk nem volt mentes „zökkenõktõl”, de a szóbeszéd ellenére két egymáshoz ragaszkodó ember egyénisége jelenik meg az olvasó elõtt. Azonban ismeretünk errõl csak töredékes, kéziratos hagyatéka még mindig jórészt feldolgozatlan. Könyvtárunkban egyetlen kötet õrzi az idõsebb Bolyai kézírását (A’ Marosvásárhelyt 1829-ben nyomtatott Aritmetika elejének részint rövidített, részint bõvített, általában jobbított, ’s tisztáltabb kiadása … Marosvásárhely, 1843.) – a bejegyzés szövege egy rövid ajánlás:
„Mathesis’ és a Physica’ érdemes tanárának barátságos tisztelet jeléül a’ szerzõ. ” - A kötet Szemerjai Károly tanár adományaként került hozzánk, 1921-ben.
Bolyai János kézírását viszont mi csak a hasonmás kiadásokból ismerhetjük. A könyvtárunkban felfedezhetõ, róla szóló irodalom gazdag, sokszínû. Akár az irodalmi alkotások sora, melynek ihletõje a „két Bolyai” tudományos és magánéletbeli kapcsolata. Ahogy a kutatók egyre inkább törekednek a múlt tökéletesebb ismeretére, egyre kevesebb szerepet kapnak ezekben az alkotásokban a legendás elemek.

     A titokzatos és rejtélyes „vásárhelyi remete” élete valóban regény lapjaira kívánkozik. Aki évezredes tudományos problémát fejt meg, méginkább rejtélyes – a kortársak mégsem fogadják úgy el, mint azt, aki megmarad az általánosabb kutatásoknál. Feltételezhetõen a legendák élét egyfajta irigység és meg nem értettség adta.
„Az emberek olyanok – ír errõl maga Bolyai János – hogy csupa irigységbõl, gonoszságból kikoholnak rendszerint minden hírt, hazugságot, mely szájról szájra geometriai progresszióban terjed és közhitet talál.”
Az Appendixben leírtak jelentõsége mindenesetre vitathatatlan.
Reményünk lehet arra, hogy egy sokáig háttérben lévõ magyar tudós tevékenységének felfedezése, elismerése egyre inkább méltó lesz valódi nagyságához.
A két Bolyai viszonyával kapcsolatos félreértések eloszlatását segítheti a kéziratos anyag tökéletesebb feltárása, amelynek során egyre inkább bizonyságot nyer a fiú édesapja iránti hálája és elimerése. Hála az iránt, ki õt egykor a geometria labirintusában elindította.
„…Bolyai Farkas teljesen egyenrangú Gauss-szal. Mindent összevéve, egyetlen halandó sem tökéletes. Farkas munkássága sem kevésbé fontos, és elõnyösebbnek tartom, hogy inkább az utóbbinak vezetése alatt álltam, mint Gaussé alatt, mert Gauss sohasem csepegtethette volna belém a matematika, és még kevésbé a filozófia iránti tiszta lelkesedést, és egyáltalán nem lett volna képes önképzésemnek legkedvesebb és legjobb részeihez úgy járulni hozzá, mint Bolyai Farkas.” (Részlet Bolyai János írásaiból)

Horniczky Anikó