Beatrix Potter mesevilága


„Az írásai a belső hangjának kivetülései voltak. Azt mondták, glóriával rendelkezett és mosolygós kék szemei voltak.”

Renée Zellweger

     Most nem egy könyvet ajánlok az olvasni szeretők figyelmébe, hanem egy életművet. Beatrix Potter, írónő, akár Jane Austen hőse is lehetne, de nem az. Egy tipikus viktoriánus kori angol vénkisasszony, aki nem volt megelégedve azzal amit az élettől kaphatot. Természettudós szeretett volna lenni, de a kor elvárásai miatt másra nem törekedhetett, mint egy jó házasságra. A nem túl kecsegtető jövő elől menekül a művészteremmé átalakított gyermekszobába, ahol megszületnek egyetlen barátai, az általa rajzolt állatok, Nyúl Péter és társai.

         
     De vajon kicsoda Nyúl Péter? Szóval, Nyúl Péter, Beatrix Potter főhőse, aki kis kék kabátjában különös és furcsa kalandokba keveredik a viktoriánus korabeli, vidéki Angliában. Nyúl Péter mellett megjelennek egyéb gyerekkori játszótársak is, az egerek, békák, rókák és egyéb állatok, amelyek életéről Potter kisasszony úgy ír, mintha azok valódi emberek lennének, s történeteik is mintha már egyszer megtörténtek volna. A szemtelen Bikkmakk Mókus, a kissé butuska de függetlenségre vágyó Kacsa Jolán, Öregbagoly és a többiek egy olyan korba vezetnek, amelyet csak az irodalom őrzött meg.

     Tanulságot a történetekben ne keressünk, nem nevelő szándékkal készültek meséi, ajándékként íródtak a családtagok és barátok gyermekei számára. Nyúl Pétert, „gyógyulj meg gyorsan” szándékkal küldi el egykori nevelője beteg gyermekének.

     Hogyan kerül a nyúl története a könyvesboltok polcaira, miként hódítja meg az angol családokat és lesz mai napig az egyik legnagyobb példányszámba eladott gyermekkönyve, elolvashatjuk Richard Maltby életrajzi regényében.

     Nyúl Péter kalandjai a kedves meséken túl azért is érdekesek, mert az írónő saját maga illusztrálta a könyveit. Ez már a XIX. században is szenzáció volt, s az a tény, hogy ezek az illusztrációk még mindig megállják a helyüket, szintén fantasztikus. Hiszen Nyúl Péter figurája Angliában hosszú évtizedek óta minden kisgyerek egyik kedves figurája. Az ugrifüles barátaival nemcsak a könyv lapjain jelenik meg, hanem tollak, tolltartók, táskák, sőt még társasjátékok szereplője is.

     Idáig csak a nagyon vájt fülűek ismerhették a kedves angol meséket, idén nyártól végre ithon is mindenkihez eljuthatnak. A magyar gyermekek könyvespolcára is felkerülhet Nyúl Péter és Bikkmakk Mókus története. A legkisebbek pedig egy csodás foglalkoztató könyv varázslatát élvezhetik.

Vóna Mária