Napjainkban újra reneszánszát éli a fürdőkultúra. Egyre több település helyez hangsúlyt a gyógyturizmusra, meglévő természeti kincseik jobb kihasználására. A nyaralási szezon idején felvetődhet a kérdés, hogy milyen régre is nyúlik vissza a fürdőzés szokása, hogyan fürödtek eleink és mely helyekre jártak szívesen üdülni, kikapcsolódni, gyógyulni, melyek voltak a régi Magyarország legkedveltebb, leglátogatottabb üdülőhelyei, gyógyfürdői, és híres elődeink mely fürdőhelyeket részesítették előnyben. A Somogyi-könyvtár ehhez ajánlja a múltbeli fürdőéletet bemutató, régi képekkel gazdagon illusztrált könyvet.

    A szerző rendkívül lebilincselő stílusban mesél a régi fürdővilágról, a kezdetektől a 20. század elejéig. A könyv Európa fürdéstörténetének rövid áttekintésével kezdődik. Kiemeli a görögöket, akik a fürdőzést szent dolognak tekintették és a rómaiakat, akik ugyancsak magas szintű fürdőkultúrával rendelkeztek. A kötet további lapjain Magyarország fürdőkultúrájának múltjáról olvashatunk. Szól vizeinkről, a tisztálkodásról, a közfürdők történetéről, a török kori fürdőéletről, a reformkori utazók által is számon tartott Buda híres fürdőiről, közfürdőink megújulásáról és a 19. századi gyógyfürdőzésről. Nem csak arra kaphatunk választ, hogy hol és milyen épületek szolgáltak fürdésre, hanem a fürdőélet különböző mozzanataiba is bepillanthatunk, hiszen a fürdőhelyek a társadalmi élet sajátos színterei is voltak egyben. A 19. században például külön kultusza volt a gyógyfürdőbe járásnak. Kialakult a fürdőben való viselkedés illemkódexe is. A szerző korabeli naplókból, levelekből, önéletrajzokból, emlékiratokból is idéz érdekességeket. Buda hőforrásairól például egy utazó megállapította, hogy „némelyik olyan forró, hogy a belédobott tojás ugyanolyan gyorsan megfő, mint az erős tűznél.” Fellapozva a könyvet kiderül, hogy mikor és milyen formában bukkant fel először „fürdő” szavunk az írott forrásokban („feredeuzyg”, 1256-ban) és mi a kapcsolat a régi „fürdőtisztesség” szó és a fürdőköpeny között. A fürdők gyógyító hatását igen korán felismerték elődeink. Neves személyek is szívesen látogatták a gyógyfürdőket. Thököly Imre erdélyi fejedelem kedvenc fürdőhelye Pöstyén volt, melyet minden évben felkeresett a csatákban szerzett sebeinek gyógyítása végett. II. Rákóczi Ferenc a karlsbadi gyógyfürdő mellett a felvidéki fürdőhelyet, Vihnyét is gyakran látogatta. Bod Péter egyházi író, önéletírásában (1768) említi, hogy ő az algyógyi „feredőre” járt tagjait gyógyíttatni. A vizek jótékony hatásáról hajdani gyógyvízkúra-receptek is tanúskodnak.

    Gazdag képanyaga a történelmi Magyarország legkülönbözőbb vidékeinek fürdőhelyeit, fürdőéletét örökíti meg. A lapszélek több mint száz ismert fürdőhely rövid leírását tartalmazzák. Ott találjuk Bártfafürdőt a Felvidék egyik legkedveltebb üdülőhelyét, amelynek a mai időkig legnevezetesebb vendége Erzsébet királyné volt, vagy Herkulesfürdőt, az egyik legrégibb és legszebb fürdőhelyet, mely a világ minden tájáról fogadott vendégeket és talán a legtöbb királyi látogatóval dicsekedhet. A mai Magyarország működő gyógy- és termálfürdőinek megyénkénti felsorolása zárja a kötetet. Szinte nincs olyan megye Magyarországon, ahol ne lenne több gyógyforrás. Mindez jól tükrözi, hogy hazánk milyen kedvező természeti adottságokkal, változatos ásványi tartalmú, természetes meleg és hideg vizű forrásokkal rendelkezik. A szerző kötetéről így nyilatkozik: „Nem a teljesség igényével próbáltuk a fürdőtörténetet, főleg a magyar fürdőtörténetet feltárni, mi csak kóstolót szerettünk volna - kicsit nosztalgikus céllal - nyújtani.” A Helikon Kiadó Paletta sorozatának első köteteként 2004-ben megjelent művet Száraz Miklós György szerkesztette. A rendkívül szép kivitelezésű, olvasmányos könyvet mindazok haszonnal forgathatják, akik a magyar fürdőkultúra történetébe, régmúlt idők fürdővilágába szeretnének betekintést nyerni vagy egyszerűen csak kiválasztani egy szép fürdőhelyet nyaralásuk helyszínéül.

Kórász Mária