„...a nevelés az ember erejinek és tehetségeinek kifejtésében és tökéletesítésében áll; s mivel az erőket és tehetségeket jó renddel kifejteni és tökéletesíteni bizonyos czél nélkül lehetetlen: erre nézve kötelességünk meghatározni, mi végre kelljen az embernek neveltetni. ... Az ő erejit, és tehetségit tehát úgy kell mívelni, hogy jó ember és a társaságnak hasznos tagja legyen.”

    Szeptember hónap az iskolakezdés ideje, melyhez kapcsolódva a Somogyi-könyvtárban a hónap könyvéül Szilasy János módszertani műve, A nevelés tudománya került kiállításra.

    A közoktatás és nevelés ügye a történelmi évek során mindig is vitatott volt, kérdései ma is aktuálisak. A diáksereg soraiban meglehet, sokan még a gyorsan tovaröppenő - mindig rövidnek tűnő – nyári szünet felett sajnálkoznak; de ugyanakkor már a kíváncsisággal vegyes izgalommal is várhatják az ’első napot’ az iskolapadban... Szilasy János munkája persze elsősorban nem nekik, hanem a tanítóknak, tanároknak íródott – viszont a kötetet érdeklődéssel veheti kézbe egy, a történeti munkákat kedvelő diák is, s természetesen a tanári pályára készülő hallgató. Érdekes, lebilincselő olvasmány tárulhat elébe – nemcsak ékes, ízes magyar nyelvezete miatt, hanem a tartalmi rendszerzés szempontjából is.

    Szilasy János a szombathelyi püspöki szeminárium tanára, tanfelügyelője volt. Kétkötetes összefoglaló művét – amely Budán, 1827-ben jelent meg először – az első, rendszeres neveléstani összegzésként tartja számon a szakirodalom. Történetileg jelentős, hiszen a XIX. század elején még jórészt német nyelvű és a németországi nevelési állapotokat tükröző kézikönyveket ajánlhattak a ’tanítóképző intézetekben’ tanulóknak. Szilasy Jánosnak – aki maga is gyakorló tanár volt: az erkölcstan, a lelkipásztorkodás és a neveléstudomány területén dolgozta ki rendszerét – be kellett bizonyítania, hogy egyrészt a magyar nyelv is ’alkalmas’ tudományos mű megfogalmazására, s hogy a magyar nevelők számára is fontos, hogy kifejezetten a hazai állapotokra szerkesztett mű szülessen.

    „Örömmel telik el szíve a’ Magyar Hazafinak, midőn által tekintvén Nemzete’ tudományos fejlődése történetit, tapasztalhatja: hogy a’ Magyar Nemzet mind a’ tudományokban ’s szép mesterségekben időről időre’ előbb halad; mind pedig különösen a’ honni nyelvet időről időre jobban kedveli, pártfogolja, s’ míveli. … Hogy tehát a’ Nemzet’ tudományos míveltségének meggondolásából származott öröm a hazának is hasznára legyen, arra kell az örvendezőt bírnia, hogy illő figyelemre vévén Nemzetének tudományos állapotját, ha valahol valamiben fogyatkozást tapasztal, ennek elhárítására fordítja tehetségét. És íme itt annak indító oka, hogy én is írni, pedig szánt szándékkal a’ nevelésről és tanításról kezdettem írni. Ezekből mindazáltal senki ne következtesse, mintha eddig egy Magyar Tudósnak sem jutott volna eszébe … mert jóllehet a’ szóban lévő tárgyról nincsenek olly nagy számmal a’ nevelős Magyar munkák, mint ezen tekintetben dicséretre ’s követésre méltó Német Írók megbecsülhetetlen munkáji: mindazáltal a’ Magyar Nemzet sem szűkölködik olly Tudósok és Írók nélkül, kik a’ nevelésnek ’s tanításnak állapotjáról ’s jobb rendbe szedéséről gondolkodtak, s írtak ...”

    Olvashatjuk mindezt a kötet előszavában. Ha fellapozzuk, beleolvasunk, valóban tapasztalhatjuk, hogy a sorok mögött bizonyos fokig még érződik a ’dicséretre s követésre méltó’ német példa, következetesen: August Hermann Niemeyer, hallei egyetemi teológiai professzor hatása, aki a XVIII-XIX. század fordulóján írt kétkötetes neveléstani könyvet. Említésre méltó, hogy Niemeyer könyve volt sokáig az ’alapmű’ a tanárképző intézetek hallgatói számára. Szilasy munkája azonban – e német hatást leszámítva - már mindenképpen eredeti: nyomon követhető benne a hazai reformkor köznevelési eszmerendszere. A ’honni’ gyakorlatban történő sikeres alkalmazhatóságának bizonyítéka, hogy kézikönyvként használták fel számos tanár- és tanítóképző intézetben; az egyetemi katedrától a papképző szemináriumokon át, s a több évfolyamos tanítóképző intézetekig.

    E korszak hazai tudományos életének fontos előrelépése, hogy egyes tudományok nyelvezetét az ’anyanyelvre’ – ékes, szép magyar nyelvünkre szerkesztették át: ha a tudománytörténetet tanulmányozzuk, szembetűnhet, hogy például egyes ’természeti tudományok’ szaknyelve is ekkoriban született meg. E kötet a neveléstudományi szaknyelv kialakulásában számít ’mérföldkőnek’. Szilasyt idézve:
„Különösnek tetszhetik előadásomban az is, hogy még a kifejezéseket, vagy is az úgy nevezett mesterszavakat is magyarra fordítottam; a’ mit részént azért cselekedtem, hogy kijelentsem, mennyire irtózom azoknak vétkes gondatlanságától, kik a magyar beszédbe ’s írásba szükség nélkül idegen szavakat szoktak keverni, meg nem gondolván, melly csúfos ’s nevetséges lenne a’ Deák, Franczia ’s Német beszéd vagy írás, ha magyar szavakkal hasonló módon kevertetnék; részént pedig azért, hogy a’ dolog’ értelmét könnyebbítsem, mert soha sem értjük azt tökéletesen, a’ mit anyai nyelvünkön, ha különben ezt is jól tudjuk, ki nem tudunk fejezni.”

    A szerzőt 1830 novemberében a Magyar Tudományos Akadémia vidéki ’rendes tagjául’ választotta, melyben óriási szerepet játszott e tudománytörténeti viszonylatban is jelentős munka. Az Akadémia filozófiai osztályában kifejtett tevékenysége említésre méltó, főként az ’akadémiai filozófiai műszótár’ kialakításában fáradozott sokat.

    Könyvtárunk Alapítványi Gyűjteménye a pedagógiai irodalmat tekintve is igen gazdag és sokszínű. Tehát, hogy e tudományos igénnyel megírt neveléstan első kiadását mind a mai napig olvasgathatjuk, forgathatjuk – és kutatók, hallgatók olvassák, fogatják is - Somogyi Károly gondoskodó válogatásának köszönhető. Feladatunk – nekünk, az ’utókornak’: őrizni és megóvni az elkövetkezendő generációk számára is.

Horniczky Anikó