A könyv bemutatásának aktualitását a Rákóczi-szabadságharc zászlóbontásának 300 éves évfordulója adta. A Somogyi-könyvtár gyûjteményének egyik féltve õrzött kincsét Somogyi Károly esztergomi kanonok adományozta a könyvtárnak. A mû Rákóczi halála (1735) után négy évvel látott napvilágot nyomtatásban. Elsõ megjelenése óta Rákóczi visszaemlékezéseit olvassák és értelmezik, de a kötet titkainak egy részét máig õrzi. Ilyen például keletkezésének pontos ideje. A legkiválóbb szakértõk (Hopp Lajos, Köpeczi Béla) 1717 elsõ felére teszik a kézirat születését. A fejedelem - XIV. Lajos halála után - a Párizshoz közeli Grosboisba, a kamalduli szerzetesek vendégházába vonult vissza, s ott írta meg a szabadságharc eseményeit 1703-tól 1711-ig taglaló emlékiratait. A mû magán viseli a bukás, a bujdosás és számkivetettség alapérzését.
     A felvilágosodás Európa világnyelvévé tette a franciát, s a divatban is a francia volt az uralkodó. A XVIII. században franciául írtak - emlékiratot is - szerte Európában. Hágai impresszummal, 1739-ben jelent meg Jean Neaulme (vagy Néaulme) kiadónál egy több kötetes munka az: Historie des Révolutions de Hongrie… A könyvnek két kiadását ismerjük, a kettõ teljesen azonos, csak a formátuma más. Az egyik két kötetben jelent meg negyedrét formátumban, a másik hat kötetben, tizenketted rétben.

A Mémoires du Prince Francois Rakoczy…- tehát az Emlékiratok - a kisebb formátumú kiadásában az ötödik és hatodik kötetben található. Rendkívül egyszerû, de nemes, barna bõrkötésben ezt a kisebb formátumú kiadást õrzi a Somogyi-könyvtár Madame de Savigny bejegyzésével. Az Histoire des Révolutions de Hongrie… elsõ részében Magyarország történetének rövid összefoglalója 1699-ig terjed, amely minden valószínûség szerint Brenner Domokos szepesi prépost, Rákóczi diplomatájának munkája. Az alkotás tartalmazza Bethlen Miklós apokrif memoárját is.
     A roueni nyomdászoknak közös kiadásaik is voltak a hollandiai kiadókkal a XVIII. században. Jean Neaulme korának ismert nyomdásza és könyvkereskedõje Hágában, akinek lerakatai, képviseletei mûködtek Párizsban és Berlinben. Nyomdai szempontból is bizonyítható Jean Neaulme együttmûködése a francia könyvkiadással. Az Histoire des Révolutions de Hongrie... két kiadását elemezve a kutatások kimutatták, hogy a papír holland elõállítású, a betûtípus francia, amelyet gyakran használtak holland nyomdászok is. Tehát az Emlékiratok… Neaulme kiadványaként, de francia és holland nyomdászok és könyvkereskedõk együttmûködésével terjedt. Rákóczi portréját Jakob Folkema holland mûvész metszette 1739-ben. A szakértõk többsége a metszetet Mányoki Ádám egyik arcképe megfelelõjének tartják, ami hitelességét is bizonyítja.
      A mû a XVIII. században fõleg Franciaországban hatott a közvéleményre. A korabeli könyvtárakban ismert ez a munka. Érdekességként említjük, hogy még Madame de Pompadoure 1765-ös könyvjegyzékén is szerepelt.
    Mivel hazánkban kevesen tudtak franciául, hamar elkészült a mû latin, majd késõbb magyar fordítása. Az Országos Széchenyi Könyvtár egy XVIII. századi latin nyelvû fordítás kéziratát õrzi. A reformkorban a Mémoires du Prince Francois Rakoczy… továbbra is a tiltott könyvek listáján szerepelt. Az L.Gy. jellel ellátott fordítást 1861-ben Ráth Károly adta ki Gyõrött. Ezt a fordítást dolgozta át Thaly Kálmán, az ismert Rákóczi-kutató, s adta ki elõször Ráth Károllyal közösen 1866-ban, majd 1872-ben csak saját nevével fémjelezve, végül 1885-ben. Az általunk közölt idézet fordítója már Vas István, amely elõször 1948-ban, utóbb pedig, 1999-ben a Millennniumi Könyvtár sorozatban jelent meg.
    Rákóczi személyesen vezette a tiszántúli és a Duna-Tisza-közi hadjáratot, több vár (Tokaj, Szatmár, Szeged, Esztergom) ostromát. A vezérlõ Fejedelem 1704. július 20-án érkezett Szeged alá seregével. A vár ostromát azonban augusztus 12-én õ is föladta, mert betegsége majd fejedelemmé választása miatt el kellett távoznia. Megbetegedésérõl így ír Rákóczi: „Ágyam kiszáradt fûvel töltött, földre vetett szalmazsák volt. Igaz, hogy a háború óta nem is aludtam más ágyon, és mindig ruhástul feküdtem le. De a betegség legyûrt, állandóan égõ szomjúság gyötört, és csak a Tisza vizével olthattam, márpedig ez a fekete és sûrû víz bûzlött a sártól és haltól, mellyel annyira tele volt, hogy nem is lehetett merni belõle anélkül, hogy halat ne fogott volna az ember.” (Vas István fordítása)
    Rákóczi korának nemcsak kiváló hadvezére, hanem írója is volt. Emlékirataiban számos szegedi utalás is található, emiatt külön is az olvasók szíves figyelmébe ajánljuk

Dr. Szerdahelyi Péterné