Elég sorra venni az elnevezések meglepõ sokaságát, hogy láthassuk, milyen mértékben terjedt el az új irányzat Európában. Franciaországban, Belgiumban polgárjogot nyert a máig használt art nouveau, Hollandiában a nieuwe kunst, Németországban a Jugendstil. A spanyolok arte joven-nak, illetve modernismo-nak hívják, az olaszok stile gnocchi (tészta stílus), stile floreale (virágos stílus) néven emlegetik. Az osztrák Sezession Stil elnevezés nyomán nálunk a szecesszió szó került be a köztudatba e stílus kapcsán. A nemzetközi elnevezés a La Maison de l’Art Nouveau Galéria nevébõl származik; ezt Siegfried Bing (1838-1905) azért nyitotta meg 1895-ben Párizsban, hogy az új stílusú képzõ- és iparmûvészetet megismertesse a párizsi közönséggel.

     Az európai szecesszó iránt érdeklõdõ hazai olvasó az 1990-es évek elejéig legfeljebb Bernard Campigneulle Art nouveau, Jugendstil, szecesszió (Bp. Corvina, 1978) címû munkáját forgathatta kedvvel. Azóta azonban több olyan, színesen és gazdagon illusztrált album jelent meg, amely magas színvonalon adja vissza a játékos kontúrvonalakban, légies, eszményien szép figurákban, geometrikus és növényi elemeket stilizáló formákban megvalósuló mûvészeti stílus alkotásait.

     E kiadványok egyike Keiichi Tahara Az európai szecesszió (Bp. Glória Kiadó, cop. 2001.) címû gyönyörû fotóalbuma. A kiotói születésû, de a 1970-es évektõl Párizsban élõ fotómûvészt az építészetben megjelenõ szecesszió elõször Glasgow-ban nyûgözte le.

     „…a századforduló építészete semmiképpen sem tekinthetõ szárazon funkcionalista jellegûnek. Kialakulásához nagyban hozzájárultak az olyan korabeli társmûvészetek, mint a festészet, a szobrászat, s az általuk ihletett építészet magán viseli ezek nagy egyéniségeinek kézjegyét, és ez a teremtõ inspiráció jócskán túlmutat a puszta dekoráció igényén.” – írja a szerzõ. S minél mélyebbre ásta magát a stílus megismerésében, annál messzebbre jutott földrajzilag az elsõ meghatározó élménytõl. Az általa legtipikusabbnak és legjellegzetesebbnek tartott épületeket – egy-egy építész munkásságán keresztül – Nyugatról Keletre haladva mutatja be a könyv. Franciaországból és Spanyolországból indul a látványos utazás, Közép-Európáig, majd Törökországig és Moszkváig vezet az út. A fejezetenkénti rövid bevezetõt a párizsi d’Orsay Múzeum mûvészettörténészei írták. Keiichi Tahara képeiben számunkra az a legmegnyerõbb, hogy olyan részletekre, formákra, fényekre irányítja figyelmünket, melyeket a hétköznapok feszített tempójában aligha veszünk észre.

     Magyarországot nemcsak Lechner Ödön legismertebb budapesti épületei (Földtani Intézet, Iparmûvészeti Múzeum) képviselik, hanem a Hegedûs Ármin és Sebestyén Artúr által tervezett Gellért Szálló, a Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte Zeneakadémia, valamint a Löffler Béla és Löffler Sándor tervei alapján épült Kazinczy téri Zsinagóga is.

     Hogy a többi magyarországi városban emelt gyönyörû szecessziós épületek már nem kerültek be az európai áttekintésbe? Ehhez már – miután kigyönyörködtük magunkat az épületek külsõ és belsõ részleteinek szépségét megragadó mûvészi fényképfelvételekben – újabb albumokat ajánlunk a kedves Olvasó figyelmébe. Vagy egy rövid szegedi belvárosi sétát, útba ejtve a Kárász utcát,a Tisza Lajos körúton a Gróf-palotát, majd a szegedi Zsinagógát és annak környékét.

Jugovits Ildikó