Mi a Szép? Ókori filozófusok, középkori teológusok, tudósok, lángoló tekintetű ifjú költők, festők és mindenféle szerzetek sokasága tette fel az idők során ezt a kérdést önmagának és a világnak. A válasz szerteágazó és sokrétű. Vizsgálták már tárgyát (természet, emberi test, művészet, arány, harmónia, stb.). Sokan felvázolták korszakait, műfajait, ideáljait. Kutatták a szépségnek a szabadsághoz, valláshoz, filozófiához, esztétikához való viszonyulását.
Az újabb korszakokban újabb szempontok is felmerültek: a szépségnek a gépekhez, a fogyasztáshoz való kapcsolódása. Most bemutatott könyvünk nem szerzői mű: Umberto Eco, az ismert olasz szépíró, tudós és gyakorló egyetemi tanár egy kutatócsoport vezetőjeként gyűjtötte, szerkesztette, válogatta a hatalmas anyagot, képeket és szövegeket egyaránt.

    A könyv bőkezűen válogatott kép- és szöveggyűjtemény a szépségről az elmúlt évszázadokban vallott elképzelésekről. Éppen ebben rejlik újszerűsége. A könyv nem a megszokott értelemben vett, az utóbbi években nagyon elterjedt képeskönyv, amelyben a válogatott képek mellé, mintegy mellékesen, kiegészítésképpen magyarázó szövegeket, gyakran csak képaláírásokat szerkesztenek.
Ebben a pazarul gazdag válogatásban egyenrangú a kép és a szöveg. Ezt a könyvet nem elég csak lapozgatni, teljes megismeréséhez feltétlenül érdemes elolvasni a szemelvényeket is, amelyek gyakran esztétikai, filozófiai művek, középkori iskolai tankönyvek, szépirodalmi, prózai vagy verses szövegek részletei. A kép és szöveg aránya az enciklopédiák irányába mutat, a szöveg javára.

    A szerkesztés érdekessége: a könyv első fele időrendben halad a történelmi korok szerint, a második felében azonban - ahogy az egyszerű, tiszta fogalmak egyre bonyolultabbá válnak - egyre filozófikusabbá lesz. Előtérbe kerülnek a különféle esztétikai iskolák, felfogások, stílusok. A hatalmas mű végül valóságos művelődés- és szellemtörténeti értekezéssé alakul. Az első részben zavarba ejtően bőséges a szemelvények gyűjteménye, kevesebb a könyv főszövege, majd később egyre több lesz az összekötő magyarázat és egyre csökken a szemelvények száma.
Névtelen moralisták, ismert írók, a Biblia részletei, költők és ismert szentek gondolatai sorjáznak egymás után. A szövegek mellett elsősorban festmények reprodukcióit látjuk. De a világ szépsége nemcsak a művészetben, hanem a természetben is megragadható: a virágok és állatok, a csillagok és a Föld természeti jelenségeinek szépségében. Érvényes ez a nem fizikai szépségre is: az eszmék, cselekedetek szépségére egyaránt.

    A Szépség és Művészet közötti szoros összefüggés feltételezése a modern kor terméke. „Míg bizonyos modern esztétikai elméletek csakis a művészetben hajlandóak elismerni a szépséget, alábecsülve ezáltal a természet szépségét, más történelmi korokban épp a fordítottjára találunk példát: szépséget akkoriban a természeti dolgoknak tulajdonítottak.” A középkorban mindez még nem volt magától értetődő. A festő és a szobrász munkája ugyanúgy a mesterségek (ars) sorába tartozott, akár az asztalosé vagy a hajóácsé. Jóval később vált ketté a kézművesség és a szépművesség, ami a mai művészetek fogalma lett.
De a mesterek, a kézművesek nem fejtették ki, nem magyarázták saját műveik szépségét, ráadásul ezekből kevesebb „termék” maradt ránk. Vajon azok a kőfaragók, akik a Notre Dame oszlopainak, tetődíszeinek szörnyeit faragták szépnek tartották-e saját műveiket?

    A modern kor felé közeledve már másfajta dokumentumok (nem csak műalkotások) is terítékre kerülnek: a szórakozás, a kereskedelmi hírverés rekvizítumai. Sűrűsödnek a tévé, a mozi, a reklámok képei, változik a szépségideál, változnak médiumai is. A tömegkultúra korszakában a szépségideál helyét átveszi a fogyasztás, a habzsolás időszaka. Jól látható mindez azokon a könyv elején bemutatott táblázatokon, amelyek a szépség változását mutatják be: hogyan fejlődnek, változnak, térnek vissza a szépség különféle eszményei az egyes korokban (Venus, Adónisz, Mária és Jézus, az arányok, stb.) A meghökkentő képsorozatok bemutatják például a meztelen Vénuszokat, a több ezer éves Willendorfi Venustól Botticelli, Tiziano, Manet és Klimt változatain át Marilyn Monroe és Brigitte Bardot képmásáig.

    A Szépség soha nem volt abszolút és változhatatlan, mindig korok és vidékek szerint alakult, de a szemlélő kultúrájától és környezetétől is függött. Lenyűgöző szellemi és érzelmi kalandban lesz részünk ha a Szépséget ebben a szépséges kötetben tanulmányozzuk.

Rafai Mária