„Gyakorta mondják, hogy a tánc absztrakt műforma. Nos, lehet, hogy manapság éppen ebben rejlik a legfőbb vonzereje. Mert a kommunikáció olyan fajtája, amely még nem devalválódott.” (Markó Iván)

    Ne ijessze meg az alcím a mozgásművészetért rajongó olvasót! „Hiszen a görögök a tánczot mint művészetet gyakorolták a legrégibb idők óta és pedig rendszerint a szabadban s oly gyakran, hogy ma alig tudjuk elképzelni.” – írja az Ókori lexikon. A muzsika szó eredeti görög alakjában (musziké) összetett fogalom, melyen belül nem tudni, hol ér véget a zene, hol kezdődik a költészet, és hol fonódik össze mindkettővel a tánc – e három műfaj tökéletes egységét teremtve meg.
   
    A ránk maradt kevés zenei emlék tudományos feldolgozása még nem ad magyarázatot a zenének - táncnak a görögség életében betöltött különleges szerepére. Nehéz is erről írni, hiszen bár mozgásművészetről van szó, mozgóképi forrásokról aligha beszélhetünk. Annál inkább a statikus, képi ábrázolásokról és a görög lelket csodálatosan tükröző irodalomról.
Ezeket hívja segítségül és bizonyítékul a mű szerzője, amikor ókori görög „kultúrantropológiát” ír. Milyen ünnepi alkalmakkor, milyen hangszerekkel kísérve, milyen dallamokat énekelve szórakoztak a görögök istenei, ualkodók, hadvezérek és a mindennapok embere.
Az elemzés végeredménye az, hogy az antik görög tánc felszabadító tánc abban az értelemben, hogy az emberi lélek minden olyan rezdülését, örömét, fájdalmát, félelmét, amely szóval kimondhatatlan, teszi érthetővé a külvilág számára. A tánc „a belső állapotnak a testtel való tükrözése”, ahogy Markó Iván fogalmaz.

Rafai Mária