|
19. századi kalendáriumok a Somogyi-könyvtárban
Magyarországon a 16. század óta megjelenő kalendáriumok a legszélesebb néprétegek közkedvelt, olykor egyedüli olvasmányai voltak. Eredetileg két részből álltak: a táblázatos naptárból és a különféle asztrológiai jóslatokból. Később ehhez társult egy történeti rész: a magyarok krónikája, majd egyéb - főként gyakorlati hasznú - szövegrészeket iktattak be a kiadók. A 17. századra a naptárkiadás fontos nyomdászati üzletággá vált, a következő száz esztendő pedig a kezdődő differenciálódás illetve a hivatalossá válás időszaka lett. A 19. század hozta meg a kalendárium-irodalom virágkorát: már az első évtizedben több, mint 150.000 példány kelt el hazánkban. A kalendáriumkiadás 1817. évi helyzetéről is tájékoztatott ifj. Trattner János Tamás pesti nyomdász az általa kiadott Tudományos Gyűjteményben, melyben bemutatta a magyarországi nyomdákat, s hogy melyek adtak ki kalendáriumot, milyen nyelven és milyen formátumban. 13 nyomdánál összesen 22-féle naptár jelent meg. A korabeli kalendáriumok többsége még mindig a régiek formáját és beosztását követte. A műfajban rejlő tömegmozgósító lehetőségeket a felvilágosodás- és reformkori naptárszerkesztők és kiadók egyre többen felismerték. Fazekas Mihály 1819-ben indította újra a debreceni kalendáriumot. Felvilágosult programját így fogalmazta meg: „Kalendáriomunkat pedig, az üres levegőből merített jövendőmondások helyett, gyönyörködtető, szívet nemesítő, tanító és közhasznú toldalékokkal kívánjuk kedvessé és érdemessé tenni.” Ez a szándék fogalmazódik meg A debreceni első kalendáriumba, melyből az időjövendölés kimaradt című programadó versében is. Ifj. Trattner János 1815-ben indított naptárának címébe 1820-tól iktatta be a ’közhasznú és mulattató’ jelzőket, megalkotva ezzel a felvilágosodásra visszautaló legsikeresebb reformkori jelszó egyik változatát, amelyet kalendáriumok sora hirdetett. A 30-as években sorra jelentek meg a nagyalakú és drágább naptárak: 1831-ben indult Trattner és Károlyi Magyar Hazai Vándora, 1832-ben Landerer Honni Vezére, 1835-ben a kassai Werfel Magyar Házi-Barátja. Mindezek a közönség igényesebb részének készültek: több lett bennük a modernebb racionális ismeretterjesztés, s helyt kaptak bennük a magasabb irodalom alkotásai is. Kialakult a terjesztés új módja: a korábbi kiadói és vásári árusítás mellett megjelent az előfizetés. Megkezdődött a magyar kalendáriumirodalom hármas tagolódásának a kialakulása. A naptárak e három alaptípusát egyszerűen nagy, közepes és kis naptáraknak nevezhetjük, amely a méret mellett olvasóik műveltségi színvonalára is utal. Az 1840-ben indult Mezei Naptár programszerűen felvállalta a népnevelést. Kiadója a Széchenyi által 1835-ben alapított Magyar Gazdasági Egyesület volt. Szerkesztői azt tűzték ki célul, hogy naptáruk a szegényebb sorsú nép, az adózó nép kezébe jusson. Ezt segítette elő az alacsony ár is: „Ki ennél drágábban árulja, az emberiség ellen vétkezik.” A kalendárium a gazdasági és közhasznú ismeretek mellett gazdag válogatást adott a reformkor irodalmából és ismertette az 1840-es évek forrongó eseményeit. A korszak és a műfaj egyik érdekessége a nyelvek és kultúrák határmezsgyéjén 1848-ban megjelent Első magyar zsidó naptár és évkönyv. A reformkor nagyjai folyamatosan támogatták a zsidó emancipációt, ugyanakkor a zsidóságon belül is megindult a magyarosodási mozgalom. A naptár magyar nyelven közli az izraelita kereskedők és mesteremberek névsorát, adatokat közöl a magyar izraeliták statistikájához megyék és városok szerint. Az 1848-49-i forradalmat és szabadságharcot követő években a kalendárium tömegolvasmánnyá vált. A korszak gondolkodói felismerték, hogy az önkényuralom viszonyai között beszűkült cselekvési térben a kalendárium műfaji keretei lehetőséget biztosítanak a népművelő eszmék és a nemzeti irodalom terjesztésére. A már korábban elkülönült három naptártípus a maga lehetőségeihez mérten törekedett a polgáriasodásra vezető eszmék és tartalmak közvetítésére. A műveltebb osztályoknak szánt gazdagon illusztrált nagy naptárakra jellemző volt a szépirodalmi rész felduzzadása: az igazi irodalom ilyen nagy arányban először és utoljára jelent meg kalendáriumokban. A közepes naptárak piacán a Heckenast cég, illetve utódja, a Franklin Társulat vált a legmeghatározóbb tényezővé. 1856-ban Mayer István szerkesztésében indították a hosszú ideig sikeres István bácsi naptárát. később egyre újabb olvasói osztályok számára jelentettek meg népszerű modorban írt kalendáriumokat. Vásárlóik főleg a kispolgárosodó rétegek köréből kerültek ki. A tudományos ismeretterjesztő cikkek mellett bőségesen közöltek gazdászati, háziasszonyi tanácsokat. Virágkoruk nagyjából a 90-es évekig tartott. Ezután a városi közönségnél általánossá vált az újságolvasás, vidéken azonban tartotta magát a kalendárium. Elsősorban erre a vásárlórétegre alapozva indult meg 1896-ban a Kincses kalendárium. „Arra van szánva, hogy az év családi eseményeinek, háztartásának krónikája legyen... Minden tagja a családnak találjon benne valamit, ami neki való.” A Mezei naptár 1852-es megszűnése után többen megkíséreltek naptárt kiadni a ’csekélyebb műveltségű osztályoknak’. „Naptár-szerkesztők el ne feledjék soha, hogy a nép számára írnak. Naptárban mennél többféle tárgyak közlendők a változatosság okáért.” (Edvi Illés Pál, Vasárnapi Újság, 1855) A Corvina határozottan népművelő céllal adta ki A magyar nép naptárát, mely üzletileg nem volt ugyan nyereséges, de sok okos tanáccsal látta el olvasóit. A népnaptárak többsége főként Bucsánszky Alajosnál és Méhner Vilmosnál jelent meg. Bucsánszky Alajos naptárainak nagyobb részét (még 1848-ban adta ki az elsőt) saját egyéb kiadványaiból átvett útleírások és ismeretterjesztő közlemények, érdekes mesék, történetek tették ki. Sikerüket a nagyszámú tetszetős fametszetnek és az alacsony árnak is köszönhették. A kritika bírálata ellenére vidéki, falusi közönsége körében töretlen maradt irántuk az érdeklődés, sőt, egyes naptárait, például a Családi naptárt a magasabb műveltségi réteghez tartozók is szívesen vásárolták. Az 1867-ben megvásárolt Trattner - Károlyi-nyomda új tulajdonosaként Bucsánszky továbbra is kiadta a Megbővített közhasznú nemzeti vagy hazai kalendáriom...-ot, mely valóban közhasznú volt az ügyes-bajos dolgok intézésében, hiszen megemlített mindennemű hivatalt tisztségviselőikkel együtt. A század második felében nagy népszerűségnek örvendtek a humoros kalendáriumok. 1864-ben a Sürgöny hasábjain Lauka Gusztáv írt humoros naptárainkról: A reformkor óta folyamatosan éltek népszerű vidéki naptárak. Eleinte országos érdeklődésre is számot tarthattak, később visszaszorultak a budapesti kiadók naptárai mögé. A szegedi Grünn-nyomda 1803-tól adta ki kalendáriumát, mely elsősorban a legegyszerűbb olvasni tudó embereknek közölt hasznos tudnivalókat. Nagy területen történő terjesztését jól megválasztott s 1845-ig nagyjából változatlan címe is segítette. (1846-tól lett Szegedi naptár.) A naptár a kalendáriumi tárgyakon kívül közölt gazdasági cikkeket, mulattató történeteket, vásárjegyzéket. „Vahot Imre, a kezdeményező szellemű irodalmi menedzser közölt először Magyarországon hirdetést naptárban. 1855-től kezdve aztán a többi nagy naptár is hozott hirdetéseket. Hirdető, Kalauz, Értesítő vagy Tárogató címen sokszor 32, sőt 48 oldalas hirdető rovat is előfordul. Ezek az igen terjedelmes rovatok a magyar hirdetés történetében is fontos állomást jelentettek, hiszen addig a lapokban legjobb esetben is csak 1-2 oldalnyi hirdetés volt. A közepes naptárakban csak néhány oldalnyi hirdetés van, a kis naptárakban pedig kb. 1880-ig egyáltalán nincs hirdetés. Nyilvánvalóan csak a tradicionális életformából kilépő, nyitottabb, más, polgárias életformák, új termékek, eszközök, gépek, fogyasztási cikkek iránt érdeklődő csoportok, rétegek számára érdemes hirdetni... A hirdetések legtöbbje ... a civilizációs fejlődés, a polgárias életmód kellékeit ajánlotta a naptárak vásárlóinak.” (Kovács I. Gábor) |