...nem jó az embernek egyedül lennie...

Biblia

 

 

Tégy engem, mint egy pecsétet a te kebledre,
mint egy bélyeget karodra,
mert kemény a szerelem, mint a koporsó és erős,
mint nagy vizeknek sodra.

Babits Mihály: Énekek Éneke

 

Ádám és Éva

Mikor az Úristen megteremtette Ádámot, erőst gyönyörködött benne, de észrevette, hogy Ádám szomorú. Adott neki mindent, de ő nem örvendett semminek. Gondolta az Úr, biztosan azért olyan bubánatos, mert egyedül van. Kéne neki valami társ.
Gondolkodott az Öreg, bément a műhelybe, körülnezett, s látta, hogy még maradott valami anyag a világ teremtésiből. Az Úr esszeszedte ezeket a maradékokat, csak a vót a baj, hogy mindenből eppe csak egy kicsi maradott. Vót egy kevés a macska ravaszságából, a kutya hűségiből, a kégyó simulékonyságából, az őzikék szelídségiből, a nyulak félénkségiből, a tigris kegyetlenségiből, a madárkák cserfességiből. Esszegyúrta, de nem lett elegendő. No, ha nem, elalította Ádámot, s egy darabocskát kivett a ódalbordájából s avval elég lett.
Elkészült Éva es. Az Úr letette egy fa alá Ádám közelibe s leste, hogy mi lesz.
Egyszer csak Ádám megpillantotta Évacskát, odament hezza, kedte kerülni. Éva pillogtatott, mint egy őzike, szeliden, félénken. Ádám addig kécinkedett véle, míg megbátorodott. Osztá vót öröm! Azt se tudták, hogy játszódjanak. Az Úr örvendett. Így ment ez egy hétig. Egy hét után Évácska kezdett bartis lenni. Ádám kesergett egy üdeig, osztá megharagudott Évára erőst. Menyen az Úrhoz nagy méregvel:
- Uram, teremtőm, vedd el töllem ezt az asszont, mert erőst sok bosszúságot szerez nekem!
A Jóisten elvette Évát Ádámtól. Ádám esent egyedül maradott. Lődörgött ide-oda, suhutt se kapta a helyit. Egyszer osztá nem bírta tovább, megint az Úr elejibe állott:
- Ó, Uram, teremtőm, add vissza nekem Évát, me veszek el nélküle!
Az Úr esszeráncolta a homlokát s visszaadta Évát. Na, vót nagy öröm! Egy üdeig.
Kicsi üdő múlva menyen Ádám:
- Ó, Uram, teremtőm, vedd vissza ezt az asszont, met nem tudok vélle élni. Annyi bosszúságot szerez nekem, hogy kibírhatatlan.
Na, az Úr visszavette Évát. Ádám esent egyedül maradott. Hát vót ahogy vót egy darabig, de osztá Ádám erőst elunatkozott, posztult el Éva után. Menyen esent az Úrhoz:
- Ó, Uram, teremtőm, add vissza, me nála nélkül erőst unalmas az élet, immán nem es tudom, hova legyek!
Az Úr erőst esszeráncolta a homlokát, de azé csak visszaadta Évát.
Nem tőt el két nap, s jő Ádám s újból hozza az asszont:
- Uram! Vedd vissza!
- Nem!
- Uram! Vedd vissza, met eszen meg szájval!
- Egyen! S akkor se veszem vissza. Tudd meg, ha vele nem tudsz élni, nélküle még úgy se tudsz! Úgy osszátok bé a dógot, hogy megegyezhessetek. Te tűrjél neki, s ő tűrjön neked! Nekem ne panaszkodjatok!
Ádám megfogta Évácskájának a kezeit, oldalogtak nagy, lógó órval.
Azóta kénlódik az ember az asszonval, met se vele nem jó, se nélküle.

Kóka Rozália: Egy asszon két vétkecskéje

Erdőbe nőtt vadrózsa a szerelem,
Elhagyva is virágozik szüntelen.

népköltés

Ha nincsen társad, vagy szeretetlen társval
kell élj,
alyan, mintha örökké homályba vónál.
Ha van kit szeress, s tégedet es szeretnek,
magad virág vagy, s
örökkés süt reád a Nap.

Kóka Rozália: Egy asszon két vétkecskéje

Szerelmeink

Magyar versek régiek és maiak a szerelemről,
arról,
hogy az uccán átment a kedves;
hogy minek nevezzelek;
hogy édes Dudi, Duduskám;
hogy héja-nász az avaron;
hogy semmiért egészen;
hogy tavalyi szerelem;
hogy játszottam a kezével,
hogy egy gyönyörű kéjnő járkál az utcán;
hogy egy szép ezüst fejűhöz;
hogy nézz, drágám, kincseimre;
hogy akarsz-e játszani;
hogy húsvéti ének a testről;
hogy kozmikus falvédő;
hogy Anna örök.!

Macskássy Izolda

Petőfi Sándor: Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

szerelem:
< Természetes megnyilvánulásában különneműek között > a nemi vonzalmon, a fajfenntartás ösztönén alapuló érzelem, amely főleg a szeretet személy iránti vágyakozásban, a hozzá való ragaszkodásban, az ő eszményítésében és az érte való önfeláldozásban v. odaadásban nyilvánul meg.
(átv.) Az, aki iránt ilyen érzéssel, érzelemmel viseltetünk; a szerelem tárgya.
Ilyen érzelmen alapuló viszony.
(átv, rég, vál) Gyöngéd ragaszkodás, erős, önzetlen vonzalom vkihez, vmihez; szeretet.
(átv, ritk.) Személy, tárgy, akihez, amelyhez erősen, szeretettel vonzódunk, v. tevékenység, amelyet szenvedélyesen űzünk.

A szerelem meglehetősen önzés, ami mégis megszentelődik. S netán diktatúra is, önzetlen kizárólagosság, ami éppen ettől az ellentmondástől képes megszentelődni. .
A szerelem, így vagy úgy, mindenkit maga fölé emel."

Mészöly Miklós

Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje hát két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!

József Attila

...megbízható szivárvány a szerelem, az embernek az életörömmel, életigenléssel kötött, el nem pusztítható, megújuló szövetsége.

Petrőczi Éva