Löw Immánuel Szegeden született 1854. január 20-án. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában a piaristáknál végezte. Egyetemi és teológiai tanulmányait Berlinben folytatta, s ott is avatták rabbivá. 1878-tól lett Szeged főrabbija. A magyar, a német és a héber nyelv mellett tudott arámiul, szírül, törökül, arabul, perzsául, görögül, latinul, románul és szláv nyelveken is. Már fiatalon vílághírű tudós és vallási tekintély volt. Sémi filológiai dolgozataival, hitszónoklataival és tudományos munkásságával szerzett ismertséget. A csók (Der Kuss) című tanulmánya a tudományos esszé és a líra ötvözete 1882-ben jelent meg.


     1903-ban Baumhorn Lipót tervezésében épült fel a szegedi új, szecessziós zsinagóga, A belső kiképzésben Löw Immánuel elképzelései érvényesültek.1911-ben Bécsbe hívták, de hű maradt Szegedhez. A fehérterror kegyetlensége miatt tiltakozott, ezért letartóztatták, s hazaárulás vádjával koncepciós perbe fogták, de nemzetközi nyomásra elejtették a vádat.

     Igazgatósági tagja volt a Dugonics Társaságnak és részt vett a város törvényhatósági bizottságának munkájában is. Kálmány Lajoshoz és Móra Ferenchez személyes barátság fűzte.1927-től a zsidóság felsőházi képviselője lett.

     Magyarra fordította az Énekek Énekét, Imádságos könyve is megjelent. Fő műve - Die Flora der Juden - a növényvilág és az emberi kultúra kapcsolatának legjelentősebb összefoglalása. A magyar történelem és irodalom számos nagyságáról tartott emlékbeszédei nyomtatásban is megjelentek. Tanulmányban ismertette a könny és az ujjak (Finger) liturgikus tradícióját.

     1944-ben agg kora ellenére deportálták, de Budapesten kimenekítették az Auschwitzba tartó vagonból, ám július 19-én a szükségkórházban elhunyt.