Molnár Ferenc (Budapest, 1878. január 12. – New York, 1952. április 1.) író, drámaíró, publicista. Genfi, majd budapesti jogi tanulmányok után, hírlapíró lett Budapesten. Pályája novelláskötettel indult. Legfontosabb prózai műve az ifjúsági irodalom maradandó alkotása A Pál utcai fiúk (1907), amelyből nagysikerű film is készült. Első színművét (A doktor úr) 1902-ben mutatták be. Hamar meghódította a színházi világot Magyarországon és külföldön is. Az I. világháborúban haditudósító volt, 1939-ben Svájcba, majd az Egyesült Államokba emigrált feleségével, Darvas Lilivel. Drámaírói munkássága a legjelentősebb. Kivételes dramaturgiai érzékkel megírt vígjátékait a gördülékeny cselekményvezetés, a hatásosan időzített konfliktusok jellemzik. Világhírű színpadi szerző, műveit jelenleg is játsszák valamennyi kontinensen. Az életét és munkásságát bemutató kiállításon válogatás látható műveinek első kiadásaiból, színműveinek hazai és külföldi bemutatóit ismertető kritikákból, ezek mellett szegedi premierek műsorfüzetei, plakátjai is megtekinthetők. Molnár Ferenc 1940-ben emigrált az Egyesült Államokba. Életének ehhez az időszakához kapcsolódó dokumentumokat a könyvtárunk Vasváry-gyűjteményében őrzött lapkivágatokból, műveinek amerikai kiadásaiból válogattuk.



A kiállítás megtekinthetõ 2003. január 9-tõl február 12-ig a könyvtár földszinti aulájában

Összeállította: Kórász Mária

Vissza a "Kiállítások"-hoz