„Drága ház ez nekem, kriptája fiatalságom holttestének és méhese életem legtisztább örömeinek.” (A Kultúrpalotáról. Szegedi Napló, 1919. ápr. 20.)

     „Hazánk legkomolyabb könyvtárnoka” - így jellemezte a fiatal Mórát a tréfás szavú Tömörkény. 1902-ben ismerte és kedvelte meg a Szegedi Naplónál, melynek Tömörkény könyvtár - és múzeumigazgató korában is rendszeres tárca- és vezércikkírója volt. Móra természetrajz - földrajz szakos tanárnak készült, de diplomát nem szerzett. Tömörkény 1904. jún. 1-jétől napidíjas szakdíjnokként alkalmazta a múzeum természetrajzi gyűjteményének rendezéséhez. Így lett Móra Ferenc a Közművelődési Palota tisztviselője, s így vált írásai nyomán Szeged könyvtára és múzeuma az ország egyik legismertebb kulturális intézményévé.

     Kezdő könyvtárosi pályájára úgy tekintett vissza:  „Tudatos könyvtárpolitika az én idekerülésemmel kezdődött. (Tömörkény István 1904-ben lett igazgató, én ugyanakkor könyvtáros.) A közönséget mindenféle furfanggal becsalogattam a könyvtárba, amivel nagy segítségemre volt az újságírás.” A könyvtár elméleti és gyakorlati kérdései mindig foglalkoztatták.

     1907-ben kezdte meg ásatásait Csókán. 1914-ig nyolc ízben 135 napot ásatott itt és mintegy hétezer négyzetméternyi területet tárt föl. 1908 nyarán régészeti tanfolyamon vett részt a kolozsvári egyetemen, és Pósta Bélától elsajátította a korszerű ásatás elméletét, módszertanát. 1908 őszétől már ő is a kor színvonalán folytatta kutatásait.

     Tömörkény hirtelen halála után 1917. júl. 12-én örökölte elődjének igazgatói székét, neki is pályáznia kellett, bárha egyetlen pályázó volt is. Hamarosan júl. 12-én kézhez kapta a kinevezését minden huzavona és ellenvélemény nélkül.

     Pósta Bélának írt levelében így számolt be a háború utolsó esztendejének könyvtári viszonyairól: „Napi 8-9 órai munka az intézetben - és éjjel 7 órai a szerkesztőségben. Ötödik éve már, hogy hajnali 4-kor alszom el, s 9-kor már készen vagyok az új robotra...” A könyvtárat és a múzeumot - a személyzet és a fűtőanyag hiánya miatt is - hamrosan be kellett zárniuk, és csak 1919. tavaszán nyithatták meg újra.

     Új gyűjteményeket is szervezett, megkezdte az aprónyomtatványok gyűjtését és rendszerezését, valamint kézirattár fölállítását. A földrajzi szaktól elkülönítve új néprajzi szakot létesítettek. Elkezdték a térképtár katalogizálását. Ezt a könyvtár és a múzeum régi külső munkatársa, 1918. novemberétől „berendelt polgári iskolai igazgató”, szakdíjnok, Cs. Sebestyén Károly végezte.

     Fischhof Ágota, aki 1916 és 1918 között a berlini könyvtárosi főiskolát végezte - az első szegedi könyvtárosnő - szintén ekkor lépett a könyvtár szolgálatába: ő folytatta a Móra által még Tömörkény idejében megkezdett tárgyszókatalógust.

     Az 1919 nyarán a Szegedet megszálló francia csapatok néhány művelt tisztje érdeklődést tanúsított a könyvtár és a múzeum iránt. Megfordult a Közművelődési palotában Franchet d'Esperay tábornagy, és a szegedi városparancsnok, de Tournadre tábornok is. Móra írta: „és hogy elismerésük milyen őszinte volt, legjobban bizonyítja, hogy a franciák kivonulásakor de Tournadre tábornok 25000 frank árú francia könyvet ajándékozott a Somogyi-könyvtárnak.”

     1925-től Móra munkásságának új szakasza kezdődött és ezekben az években vált az ásatások páratlan sikerű mesterévé. A csókai leletek hírére felfigyelt az európai régészet, és világhírű régészek, mint Gordon Childe ismeretségét, barátságát szerezték meg neki.

     Mórának köszönhetjük a magyar népköltészeti gyűjtés klasszikusának „az utolsó magyar sámánnak” Kálmány Lajosnak első életrajzát; azonkívül, hogy a magányosan elhunyt paptudós hagyatékát ő mentette meg a folklorisztika számára. A Kálmány-féle leletmentés és az addig végzett néprajzi munkája elismerése képpen a Magyar Néprajzi Társaság aktív tagjai közé választotta.

     Könyvtári és múzeumi tevékenységének része volt a szegedi hagyományok ápolása. Ilyen tárgyú tárcáiból rendezte kötetté a halála után megjelent Szegedi tulipántos ládá-t, amelyben a helyi művelődési kincsek örökhagyóiról, nevezetes látogatókról szedte össze a megörökítésre érdemes eseteket.

     1931-ben Klebelsberg Kunó kultuszminiszter meghívta az Országos Magyar Gyűjteményegyetem Tanácsába is. Talán ez volt a legnagyobb megtiszteltetés, amelyet az állam részéről mint múzeumigazgató megkapott.