In memoriam Oltványi Pál



 
 
 
 
 
A Somogyi-könyvtár állományának bővítését az alapítón kívül évről évre gyarapították társulatok, egyesületek intézmények és magánosok is. Így került a könyvtár állományába az 1909. június 15-én elhunyt Oltványi Pál prépost 600 kötetes gyűjteménye. 

    Oltványi Pál prépost, földeáki lelkész, a Ferenc József -, és a Szent-Sír lovagrendek lovagja, pápai kamarás, az apácaiskolák igazgatója Szegeden született, 1823. augusztus elsején. Tanulmányait Szegeden végezte. A gimnázium elvégzése után Temesvárra került a csanádegyházmegyei papnevelő intézetbe, majd 1841-1845-ig a bécsi Pázmáneumban hallgatott teológiát.1846-ban szentelték pappá, és Újbesnyőn lett káplán majd püspöki levéltáros és szentszéki ülnök.
1846-tól állt kapcsolatban Somogyi Károllyal, a Religio és Nevelésben írt cikkeket, könyveit is elküldte neki. 1849-ben Horváth Mihály püspök titkára volt. 1854. decemberében került Földeákra plébánosnak. A településen 1857-ben új templomot, iskolát és a temetőben új kápolnát létesített.
    1869. július 21-én meghalt nagybátyja Oltványi István nagyprépost, aki végrendelete végrehajtásával Oltványi Pált bízta meg. Oltványi István 1787. augusztus 19-én született Szegeden. Tanulmányait a Piarista Gimnáziumban kezdte, majd Temesvárra került. Kőszeghy László csanádi püspök az egri lyceumba küldte, majd a hittudományt Temesvárott sajátította el. Első miséjét 1810-ben tartotta az alsóvárosi Szent Ferenc rendiek templomában. Temesvárott lett központi segédlelkész, a káptalan jegyzője és karimaszer-pap. A pesti egyetemen szerzett hittudományi végzettséget, s 1815-től a csanádegyházmegyei papneveldében tanított egyháztörténelmet és egyházjogot. Oltványi István különböző alapítványokat tett. Támogatta még a misszionáriusokat, szegényeket, vakokat és a siketnémákat is. 1860-ban mutatta be aranymiséjét az alsóvárosi ferences templomban, és ekkor kapta meg Szeged város küldöttségétől a város díszpolgári oklevelét. Az alsóvárosi Oltványi utca is az ő nevét viseli. Oltványi István 1869. február 2-án kelt végakarata értelmében hagyatékának egyharmadát egy később felállított apácaiskola céljaira hagyományozta.
    Oltványi Pál 1873. évben felépíttette az apácák vezetése alatt álló lánynevelő-intézetet, ahol a tanítást még ugyanabban az évben, szept. 28-án 6 apáca megkezdte.
   Oltványi Pál 1873-tól rendszeresen Tátrafüreden nyaralt és 1882-ben egy forrást is felfedezett, melyet róla neveztek el. 1885. július 14-én avatták fel a forrás-emléket. 1900-ban vonult nyugdíjba, majd 1909. január 15-én elhunyt.

Végakarata igen nagy port kavart, mivel rokonaira keveset hagyott, inkább jótékonysági és tanulmányi célokra hagyományozott.

A kiállítás Oltványi Pál műveiből és könyvtárából ad ízelítőt, megtekinthető február 4-ig.
 

Összeállította: Takó Edit; Somogyi-könyvtár, 1999