A fogápolás legősibb módszere a növények nedveinek felhasználása volt. Szintén a kezdetektől ismert volt, hogy a porszerű anyagok dörzsölő hatásuk révén tisztító hatást fejtenek ki. Minél durvábbak voltak a szemcsék, a por annál jobban tisztított.
Az egyik legkorábbi fogkrémrecept Egyiptomból származik: 1 drachma sót, két drachma mentát, 20 szem borsot és egy drachma szárított íriszvirágot tartalmazott; ez utóbbi volt a leghatékonyabb a keverékben, mivel rendkívül hatékony a fogíny betegségei ellen.
A görögök már fontosnak tartották a fogtisztítást, Scribonius fogpora égetett szarvasagancsport, ammóniumsókat, mastixot, illatanyagot és illatos olajat tartalmazott.

A Corpus Hippocratumban a rossz szájszag elűzésére és a száj tisztítására alkalmas szert írtak le: „Mikor egy asszony szája rossz szagú, foghusa feketés és beteg, égess össze külön-külön egy nyúlfejet és három egérfejet és két egérnek beleit vessd el, de a máját és veséket nem. Márvány vagy fehér kövű mozsárban törd össze és rostáld meg, azután egyenlő részeket keverj össze, és ezzel dörzsöld a fogakat és a száj megfelelő részeit. Majd pedig lágy vászonnal dörzsöld, utána vízzel öblíts. Továbbá mártsd a vásznat mézbe, dörzsöld a fogakat és a foghúst kívül és belül. Törjél össze anist és anethum magvakat és két obulus myrrhát, ezeket oldd fel egy fél csésze tiszta fehér borban, ezzel mosd a szájat, hosszú ideig tartván benne. Tedd ezt gyakran, öblíts éhgyomorra és étkezés után. Legcélszerűbb azonban kevés ételt venni, de olyat, amely a legjobban táplál. Ezen készítmény tisztítja a fogakat és kellemes illatot kölcsönöz. Indiai gyógyszernek nevezik.”

Az előkelő rómaiaknál rabszolgák végezték a fogtisztítást. Kedvelt volt a horzsa- vagy tajtékkőből, szarvasagancsból, vagy égetett tojáshéjból készített por, de szűz fiúk vizeletével is öblögettek.

A különböző fogporoknak nagy divatja volt a középkortól kezdve. Szinte valamennyi fogorvos saját receptjét igyekszik népszerűsíteni, melyek között néhány szer inkább káros, mint hasznos volt a fogakra.
Bikafalvi Máthé Domokos 1876-ban megjelent A fogak és a száj ápolásáról című könyvében már kiemeli a szájápolás fontosságát fogak egészségesen tartásában, és természetesen saját készítményét is reklámozza egyben: „Fő és sarkallatos elvként meg kell jegyezni, hogy: a fogakat és szájat mindig tisztán tartsuk, minden étkezés után fából készült fogpiszkálóval kitisztítsuk és a szájat jól kiöblítsük, ha lehet, kissé langyos vízzel…
A fogakat kefével kell tisztítani, a mely soha se legyen igen lágy, inkább kissé kemény… A gyermeket korán kell szoktatni ahhoz, hogy fogait fogkefével megtisztítsa. Ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy mind a két oldalon rágjunk. Azon fogak, a melyeken nem rág az ember, rendesen nyákkal vannak bevonva és így ki vannak téve az odvasodás veszélyének és nagymérvű fogkőlerakodásnak, valamint azon oldalon az íny is elbetegesedik…
A fogak tisztításához ugynevezett alkalikus fogpor használható legczélszerűbben, a savak ártalmatlanná tétele végett. Fogpászták, fogszappanok és foglekvárok soha nem ajánlhatók. Már alkatrészeiknél fogva a levegő behatása mellett rombolólag hatnak a fogakra. Azon kívül ezen szerek gyakran durva porokból készülnek, a melyeknek ingerlése a foghúsra ártalmassá lehet. A fogpornak alakalikusnak kell lenni és oly fínom pornak, hogy az újak között ne legyen homokos tapintású.
Ezen szempontból kiindulva, állítottam össze egy fogport, „Rubin-fogpor” név alatt, mely nézetem szerint minden követelésnek megfelel.”

A rossz szájszag megszüntetésére legalkalmasabbnak a „felcseleny-savas hamanyt”, azaz a hipermangánsavas kálit tartja.
Margittai Szaniszló szerint „minden por, elixir és fogtisztito szer legfontosabb feltétele, hogy közönbös, vagy alkalikus vegyhatásu legyen, hogy a nyálat közömbösithesse. – Szükséges, hogy a porok, fogvizek, paszták, stb. melyeknek feladata a kefét a fogtisztitásában támogatni, finom legyen. Előnyben részesül a magnesia és tiszta krétapor, mely elegyitve lehet viola vagy gyömbér gyökérrel vagy valamely aetherikus olajjal és mint szájviz tiszta alkohol, mentollal.”

Löwy Samu az általa kifejlesztett különleges fogtisztítóeszköz mellé az Eugenol-fogport ajánlja, melynek célja, „hogy a fogakat a rajtuk tapadó nyál – és életmaradékoktól megszabaditsuk, anélkül, hogy a zománczot vele megsértenők.”
A glicerines fogtisztító paszta a 19. században került forgalomba. Kezdetben, 1824-től szappant használtak, majd 1850-től krétával keverték a fogport. A fogpaszta tömeggyártása azonban csak 1873-ban indult. 1892-ben egy amerikai fogorvos tubusba tette a pasztát, melynek neve Dr. Sheffield’s Creme Dentifrice volt, ebből cégből nőtt ki később a Colgate gyár.
A második világháború után jelennek meg a szulfáttartalmú és fluoriddal kevert fogpaszták.