A sebészet egyik legfőbb problémája a befecskendezéses érzéstelenítés és ennek megfelelő kivitelezése. Az alkalmanként készített érzéstelenítő oldatokat felváltotta a jó minőségű ampullázott érzéstelenítő szer. Ilyen volt a Neonovoton, melyet mint tökéletes magyar érzéstelenítőt hirdetnek. Ezt a szert használta a budapesti Stomatológiai Klinika és az Apponyi Poliklinika is. A befecskendezést gyakran követte kisebb rosszullét.

Az érzéstelenítés fontosságát azonban már nem vonják kétségbe, még a könnyebb eseteknél sem: „Nem jöhet szóba tehát az érzéstelenítés szükségességének kérdése, mert elvileg valami módon minden foghúzáshoz érzéstelenítetnünk kell, legfeljebb az képezheti meggondolás tárgyát, hogy az adott esetben vajjon érdemes-e érzéstelenítenünk. Bizonyos esetekben ugyanis a foghúzás olya könnyűnek, kevéssé fájdalmasnak és szövődménymentesnek ígérkezik, hogy az érzéstelenítést mellőzhetőnek ítélhetjük. Nem mulaszthatjuk el azonban megemlíteni, hogy e téren sokszor igen kellemetlen csalódások érnek, mert éppen az erősen mozgó, könnyen extrahálhatónak ítélt fogak fracturálnak a legkönnyebben, vagy szakítják le nagy terjedelemben a foghoz szorosan hozzánőtt gingivát. A mi felfogásunk szerint még a legkönnyebbnek ígérkező esetben sem célszerű mellőzni az érzéstelenítést.”

Konzerváló fogászat

A konzerváló fogászat beteganyaga egyre gyarapszik, ennek oka, hogy egyre több ember ismerte meg a fogtömés lehetőségét és a betegbiztosítók is támogatták a fogtöméses kezeléseket. A tömőanyagok közül előretört az ezüstamalgám, melyről Sztrilich Pál így ír: „Különleges fémötvözet apró részecskékben, lapok, tűk vagy reszelék alakjában. Higanyban feloldva, egy idő múlva ismét megkeményedik és ezt a tulajdonságát használjuk fel a legelterjedtebb tömésféleség, az amalgámtömés elkészítéséhez. Az amalgámot foncsornak is nevezik.”
Az aranytömés mindinkább kiszorul a gyakorlatból, a budapesti klinikán 1930 és 1933 között évente már csak 8-12 készül. Másrészt gyakoribbá válnak a fém (arany)betétek, mivel az öntési technika tökéletesedésével egyszerűbbé válik elkészítésük. De terjedőben vannak a porcelán fogpótlások is.

A gyökérkezelés módszereiről sokat vitáztak a fogorvosok, alapvető szemléletváltásra volt szükség. Rothman Ármin 1906-ban már szakít az arzénes devitalizációval, de a gyakorló fogorvosok többsége ekkor még ezt a módszert alkalmazta. Rothman a gyökérkezelés 2%-os novocain-érzéstelenítésben végezte.
Az elhalt fogbelű fogak kezelésére elterjedt a diatermiás áram. Az előkészített gyökércsatornába klóroldatot jutattattak, amelyet a diatermiás áram felmelegített, közben klórgáz is keletkezett. A módszer hívei a kezelés fertőtlenítő hatásában bízva gyakorolták. Az eljárás még a második világháború után is kedvelt volt. Kaufmann Oszkár 1936-os, a gyökérkezelési eljárásokat összefoglaló könyvében sorra veszi a módszer előnyeit és hátrányait: „A diathermiás árammal való sterilizálásnak úgy látszik az a legnagyobb ereje, hogy ott, ahol a csirtalanítás szempontjából a nagy melegre szükség van, azt olyan mértékben tudjuk kifejteni, mint ahogy azt a baktériumok elölése céljából szükséges, amellett a helyes adagolás esetén a szomszédos gyökércsúcs-körüli szöveteke károsodása nem jön létre…A diathermiás gyökérkezelésnek kétségtelenül vannak gyengéi, melyek közül a legfontosabb az adagolás bizonytalansága, valamint az, hogy a termelt melegmennyiséget nem tudjuk mérni.”

A konzerváló kezelések eredményességét és szövődményeinek ellenőrzését szinte már mindenhol röntgenfelvételekkel egészítették ki. Ebben az időszakban már a páciensek is igényelték a módszert, mivel a kezelés színvonalát a röntgenvizsgálatok figyelembe vétele lényegesen emelte. Simon Béla fogászati diagnosztikával foglalkozó könyvében a röntgentvizsgálatok célját a következőkben fogalmazta meg: „Fogászati röntgenvizsgálatot a klinikai kórisménk alátámasztása vagy kiegészítése, tervbevett beavatkozások előtt a bonctani vagy kóros viszonyok tisztázása és elvégzett beavatkozásunk után annak ellenőrzése céljából végzünk.

Klinikai kórisménk alátámasztása vagy kiegészítése céljából azért van szükségünk röntgenfelvételre, hogy felderítsük azokat a már makroszkópos elváltozásokat okozó kóros folyamatokat, melyek a klinikai vizsgálatnak hozzáférhetetlen helyen, főleg a csontos részekben zajlottak vagy zajlanak le. Ha ezen folyamatok a fog valamely heveny megbetegedésének szövődményei, úgy a klinikai tünetek utalnak rá. Ha azonban azok lassan és fájdalmatlanul fejlődtek ki, rendszerint nincsenek olyan klinikai tünetek, melyek létezésükre figyelmünket felhívnák. Éppen ezért egyetlen elhalt vagy gyökérkezelt fogról sem mondhatunk véleményt mindaddig, míg a gyökér csúcsa körüli állapotot röntgenvizsgálat útján meg nem ismertük.
De sokszor elkülönítő kórjelző jelentősége is van a röntgenvizsgálatnak, ha pl. a rendelkezésre álló klinikai tünetek két vagy több betegségnek közös jelenségei. Ilyen esetben igen sokszor csak a röntgenvizsgálattal felfedett kóros elváltozások megismerése segít a helyes kórisméhez.

Művi beavatkozásaink előtt feltétlenül tájékozódnunk kell azon – klinika vizsgálatunknak egyébként hozzáférhetetlen – rendes, rendellenes, vagy kóros bonctani viszonyokról, melyek tervbevett beavatkozásunkra módosító hatással lehetnek, illetőleg annak mikéntjét megszabhatják.
Így pl. foghúzás előtt célszerű tájékozódnunk az eltávolítandó fog gyökereinek számáról, alakjáról, irányáról, görbületéről, nagyságáról, egymáshoz és a fogmederhez való viszonyáról, a gyökércsúcsok állapotáról, az azokon vagy azok körül észlelhető kóros elváltozásokról, a koronai rész szuvasodásának terjedelméről és így tovább.
Beavatkozásunk sokszor olyan helyen történik, hol az szemünkkel nem tudjuk ellenőrizni (pl. gyökértömések, approximális tömések). Ilyenkor célszerű elvégzett beavatkozásunk kifogástalanságát röntgenvizsgálattal ellenőrizni, hogy az esetleges hibákat kiküszöbölhessük, mielőtt még kifejlődhetnének azok káros következményei.”

Fogpótlások

A két világháború közötti protetikával részletesebben a fogtechnika tárgyalásánál foglalkozunk. Itt csak a legfontosabb irányokat mutatjuk be.
A lemezes protézisek többsége kaucsukból készült porcelánfogakkal, a részleges aranylemezek kapcsa aranyból van. A hídpótlás technikája, a csaposfog, az egyszerű borító korona és a hídtest előállításának, készítésének elvei teljesen kialakultak.
A protetika fejlődését nagymértékben meghatározták az ekkor forgalomba hozott új anyagok. 1919-ben Hauptmeyer által forgalomba hozott olcsó, rozsdamentes acélból először lemezeket és koronákat, majd hidakat is készítettek. A rozsdamentes acél használta azért is volt jelentős, mivel a szegényebb páciensek számára is elérhetővé tette a hídpótlást. De más orvosi fémek is megjelentek, a bécsi Scheid-cég Ergo nevű ezüst-palládium-ötvözetét, és a Krupp-féle Vitallium kobalt-króm-ötvözetet széles körben használták. De ekkor tűnnek fel az első műanyag fogpótlások is, melynek elterjedése inkább csak a második világháború utáni évekre jellemző.

Fogorvosi asszisztensnők megjelenése

Az első világháború előtt általában a fogorvosok fogtechnikusok segítségét vették igénybe, ha segítségre volt szükségük. A Fogászati Klinikán a segéderőt egy szolgaszemélyzet jelentett, az 1909-ben megnyílt Stomatológiai Klinikán a fekvő beteg osztályon már dolgozott egy ápolónő, de a kezelések közben továbbra is három szolga működött közre.
Az első világháború alatt kerültek először női segéderők a klinikákra. A módszerek változása is megkövetelte, hogy hozzáértő szakszemélyzet segítse az orvosok munkáját. Bányai Sándor Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben címmel 1929-ben írt egy kis tankönyvet asszisztensnők részére.
Az asszisztenseket eleinte az alkalmazó fogorvosok vagy intézmények képezték ki. Hamarosan azonban tanfolyamok is indultak, kialakult a tananyag és vizsgát is kellett tenni a jelölteknek. A második világháború után, 1945-ben megfogalmazott vizsgakövetelmények szerint a fogorvosi asszisztensnőket a következő témaköröket kellett tudni:

1. Általános ápolónői és asszisztensnői tudnivalók (elsősegélynyújtás, betegápolás elemei, orvosi tisztaság, sterilitás, fertőző betegségek, fogorvosi szaknyelv, betegutasítások adása kezelés után, törvényes jogok és kötelezettségek, titoktartás)
2. A fogorvosi rendelő gépeinek, eszközeinek és anyagainak ismerete
3. A fogorvosi rendelő gépeinek, eszközeinek és anyagainak karbantartása, tisztítása, gondozása és sterilizálása
4. Segédkezés sebészi beavatkozásoknál
5. Segédkezés konzerváló műtéteknél
6. Segédkezés technikai (fogpótlásos) munkáknál
7. Laboratóriumi munkák (röntgenlaboratórium, orvosi laboratórium, technikai laboratórium)
8. Irodai munkák (betegfogadás, kartotéklapok kezelése, levelezés, adminisztráció)
9. Vegyes tudnivalók (solluxlámpa kezelése, kvarcfénykezelés, diathemiás kezelés, házon kívüli kezelésnél asszisztálás).

A fogorvos és asszisztensnőjének együttműködése akkor lesz harmonikus „az assisztensnő részéről:

1. Ha megfelelően képzett.
2. Ha ismeri a „háziszokásokat” s alkalmazkodik ezekhez.
3. Ha sohasem váratja az orvost, mert keze gyorsan jár, de esze még kezét is megelőzi.
4. Ha a kapott utasításokat lelkiismeretesen teljesíti.
5. Ha nem veszi szívére, ha a kezelés gyors és idegfeszítő iramában az orvos őt okolja valamiért, percek multán rendszerint úgyis elégtételt kap.
6. Ha a beteg előtt csak dícsérettel és elismeréssel emlékezik meg főnökéről.
7. Ha minden kellemetlenséget tapintatosan és megfelelő időben és alkalommal közöl.
8. Ha mindig jókedvű, szolgálatkész, türelmes.
9. Ha állandóan igyekszik fejlődni.
10. Ha továbbképzése érdekében érdeklődik minden szakmai ujdonság iránt és rendszeresen jegyzetet vezet.”