Morelli Gusztáv (1879-1960)

Pályafutását 1903-ban Korányi Frigyes belklinikáján kezdte, de emellett fogászatot is tanult. Az első világháború után került a Stomatológiai Klinikára. A klinikán az kezdeményezésére szervezeték meg a szájbeteg osztályt, mely elődje a mai budapesti Szájsebészeti és Fogászati Klinika mai szájbeteg osztályának.
Tudományos érdeklődése elsősorban a szájbetegségekre irányult. Foglalkozott a caries-számot kifejező indexszel, fontosak rágónyomással kapcsolatos vizsgálódásai. Idősebb korában szívesen foglalkozott a magyar fogászat történetével is.

1923-ban lesz magántanár, 1940-ben egyetemi rendkívüli tanár. Szakmai szervezetek munkájában is részt vett, 1932-1945 között A Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt, az egyesület lapjának, a Fogorvosi Szemlének pedig 1925 és 1932 között szerkesztője volt. Sokat fáradozott a magyar fogászat külföldi kapcsolatainak kiépítésén.


Vissza