1892-ben Nagyszebenben született. 1915-ben szerez orvosi oklevelet a budapesti egyetemen. 1919-ben került a Stomatológiai Klinikára, ahol 1925-ig tanársegédként működött. 1926-ban szerez magántanárságot fogászati diagnosztika és műtéttan tárgykörből. 1943-ben rendkívüli egyetemi tanári címet kapott, 1955-ben lesz az orvostudományok doktora.

1932-től Rothman utódaként a Poliklinika fogászati osztályának lesz főorvosa, osztályát 1951-ben átszervezték SZTK rendelővé, melyet az intézmény megszűnéséig, 1963-ig vezetett. A fogorvos-továbbképzés egyik kezdeményezője, a fogorvosok egyesületi életének irányítója volt. 1937-1940 között főszerkesztője volt a Stomatologiai Közlönynek.
Tudományos munkássága sokirányú volt, kiemelkedő alkotásai az 1923-ban megjelent Fogorvosi röntgendiagnosztika, A fogeltávolítás műtéttana (1934) és a Stomatologiai diagnosztika (1942).