Baján született 1926. március 23-án. Középiskoláit Baján végezte. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Orvostudományi Egyetemen végezte, 1951. június 30-án nyerte el orvosdoktori oklevelét. Kezdetben hat éven át katonaorvosi, majd egy éven keresztül iskolaorvosi munkakörben tevékenykedett. 1958-ban került a Szegedi Orvostudományi Egyetem Fogászati Klinikájára tanársegédi, majd később adjunktusi munkakörbe. Jelentős szerepe volt a szegedi szakosított fogorvosképzés megszervezésében, elsősorban a fogpótlástan oktatásában.

A szegedi években már tanársegéd korában is végzett tudományos kutatásokat, elsősorban a nyál fizikai, kémiai tulajdonságaival és annak közvetlen klinikai vonatkozásaival foglalkozott. 1971-ben szerezte meg az orvostudományok kandidátusa tudományos fokozatot, értekezését Az emberi nyál szénsavanhidratáz-aktivitása különböző kísérleti körülmények között címmel írta.

1972. július 1-jétől a Pécsi Orvostudományi Egyetem Fogászati Klinikáján teljesített szolgálatot egyetemi tanárként, s az igazgatói feladatok ellátásával is megbízták. Pécsett fő feladata a fogorvosképzés megteremtése és elindítása volt. Ekkor költözött a pécsi klinika új épületbe, így az oktatásszervezés mellett az építkezés lebonyolításának feladata is rá várt. Harmadik fontos feladatként ki kellett nevelnie egy új oktatói gárdát, mely a pécsi fogorvosképzés biztonságát és minőségét tudta garantálni. Véleménye szerint a szakosított képzésben az elméleti alaptárgyakra akkor lehet leghatékonyabban a klinikai oktatást építeni, ha a szemesztereken belül egymást követi a fogászati preklinikum tárgyainak oktatása.
Pécsett 21 éven keresztül volt klinikaigazgató. Működése alatt a pécsi klinika valódi iskolává tudott válni, munkatársai közül hárman értek el egyetemi tanári kinevezést, akik később intézetigazgatói posztra is emelkedtek.

Kutatási területe a fogcaries és epidemiológiai vonatkozásai, a nyál biokémiai jellemzői, a fogak implantatiójának és replantatiójának lehetőségei, protetikai anyagtani vizsgálatok. A klinikai fogpótlástan volt fő szakterülete. Ma is helytálló az a megállapítása az egyszerű drótkapcsok alkalmazásáról a részleges kivehető fogpótlások terápiájában, hogy dentális megtámasztás nélkül ez a rögzítőelem retencióban hatástalan és biomechanikailag káros a maradék fogazatra. A részleges foghiányos állapot klinikumában elfogadta és gyakorlati szempontokkal kiegészítve oktatta a protetikai beosztást, és retrospektív vizsgálatokba mutatta be annak alkalmazhatóságát.

Nevéhez 115 tudományos közlemény, számos egyetemi jegyzet és három tankönyrészlet fűződik. Társzerzője volt a több kiadást megélt Klinikai fogpótlástan című tankönyvnek.
Több tudományos társaságnak volt tagja, Magyar Fogorvosok Egyesületének 1981-1986 között alelnöke, majd 1986-1991 között elnöke volt. Fogorvosi Szemle szerkesztő bizottságában is tevékenyen működött. Évtizedeken keresztül szervezte a dél-dunántúli régió fogorvosi továbbképzéseit.

Megyei szakfőorvosként 20 éven át gyakorolt felügyeletet a fogorvosi praxisokra, olyan időszakban, amikor azok szervezettségét és minőségét nehéz volt megfelelő szintén tartani.
Több kitüntetéssel is elimerték munkáját, 1970-ben Érdemes orvos lett. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen a fogorvosképzés megszervezéséért 1976-ban a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta meg. Szakmai munkásságáért Árkövy József Emlékérem elismerésben részesült.
1993-ban vonult nyugdíjba, de haláláig tartotta a szakmai és emberi kapcsolatot kollégáival és tanítványaival. 2000. november 27-én hunyt el.