A szájvizek használta különösen a századforduló tájékán volt elterjedt. A szájvizeket baktériumölő, fertőtlenítő hatásuk és kellemes illatuk miatt árusították.

A szájvizet már Kr. e. 2700-ban is ajánlották a kínai orvosok ínygyulladás kezelésére.
A római korban különösen a patríciusok körében népszerű volt a szájöblítés, mint fogtisztítási eljárás. Plinius sós vizet, Hippokratész só, timsó és ecet keverékét ajánlja. E korszak legkedveltebb szájvíz receptjei a méz, sör, olaj, valamint a kapor, ánizs, mirha és fehérbor kombinációiból álltak.

A 18. századig elterjedt volt az ún. terápiás szájöblítés, melyet vizelettel végeztek, hatásosságát annak sótartalmának tulajdonították.
Az antibakteriális oldatokat terápiás célból elsőként Semmelweis Ignác, majd Joseph Lister és Louis Pasteur kezdte használni a 19. század második felében.

Magyarországon is megjelennek a különféle fog- és szájápolási anyagok, köztük a szájvizek is, természetesen fogorvosaink a saját maguk által készített szereket ajánlják használatra: „A különféle szagos tinktúrák és illatszerek csak arra valók, hogy az egyik szagot más szag által ideig-óráig ellensúlyozzák. „Rubin” szájessentiám, a mellett, hogy lelkiismeretesen megválogatott alkatrészei mellett teljesen ártalmatlan, tán compositiójánál fogva az eddigiek között leghasznosabb, a mit már több évi tapasztalás bizonyít.”-írja Bikafalvi Máthé Domokos.

Löwy Samu szintén saját fejlesztésű szájvizét reklámozza brossúrájában: „Legyen jó szájvizünk, melynek az legyen a hivatása, hogy azt nyelvünkkel a fog réseken keresztül őblitve azott összegyülemlett életmaradékoket eltávolitsa, a már képződött tejsavas erjedést megszüntesse, a bacilusokat megőlje, de a fogzománczot meg ne támadja. Egy szájvizet, mely mindeme tulajdonságokat magában foglalja sikerült évek hosszu során át történt tanulmányaim útján összeállítani és „Eugenol-szájviz” név alatt kereskedelembe hozni…
Az Eugenol-szájviz tehát egy kiváló fertőtlenitő, nem mérges és e mellett fájdalom csillapitó szájviz, fel van tehát ruházva mindazon tulajdonságokkal, melyeket egy jó szájviztől joggal követelhetünk, emellett nem erős, az oly kellemetlen szájbüz pedig e viz rendes használata után biztosan eltünik és pedig azátal, hogy a rossz szag okozója t. i. a rothadás megakadályoztatik és valamennyi szájviz felett azon előnye van, hogy minden egyes üveg az alulirt orvos személyes felügyelete és garancziája alatt készül és a gyári előállitás senkinek megengedve nincsen.”

A 20. század elején megindul a szájvizek tömeggyártása. Európában az Odol, Ozodont, Perydol, Stomatol, Eau de Pierre és Eau de Bot voltak a legismertebb márkák. Amerikában a Listerin terjedt el, melyet 1914-től árusítottak. 1915-ben jelent meg az Esucalyptus, melyet üdítő hatása miatt hamar megkedveltek az emberek.
Az egyik legnépszerűbb európai szájvíz az Odol volt, melyet 1873-ban Ligner dolgozott ki. Az elnevezés a görög Odohn (OD) és a latin Oleum (OL) szóból ered: OD-OL. A formáját és kék-fehér színvilágát máig is őrző termék mai is megtalálható az üzletek polcain.