Ugyan a sok évszázad gyógyító gyakorlatát és tapasztalatát feltáró válogatás olykor riasztó képeket is mutat az eszközök kezdetlegessége vagy a ma már kuruzslásnak számító gyógyfőzetek, eljárások miatt, de leginkább arra mutat rá, hogy ’nincs új a Nap alatt’: más szavakkal, régies kifejezésekkel megfogalmazva, de ugyanazokkal a problémákkal foglalkoznak a könyvek és az orvosi tanácsok, amelyekkel a XXI. század embere és egészségügye is küszködik.
Példa erre a Rácz Sámuel fordításában, 1778-ban Budán megjelent Orvosi tanítás szerzői előszavának nyitó bekezdése, amelyben a szerző: Anton Störck, Mária Terézia orvosa a következő hitvallást teszi: „Minden jó rendben állatott Köz Társaságnak egyik Fő Dolga az, hogy a’ nép meg-tartassék: nem is ok nélkül, mert az ő Hatalma nevekedik, avagy fogyatkozik, valamint a’ népnek száma öregbedik, avagy kissebbedik. Erre nézvén: nem élni, avagy betegség’ miatt a’ Köz Jónak elő-mozdítására alkalmatlannak lenni, mind egy értelemben vétetődik; mivel minden társasági hivatal egésségesen fondáltatik.”

A kiállítás az orvostudomány és gyógyítás vitathatatlanul legtovább megdönthetetlen tekintéllyel bíró személyiségének, Galenus műveinek látványos köteteivel kezdődik. Galenus tanaiban egyesítette az ókor két nagy iskolájának eredményeit, mindezeket szorgos és alapos anatómiai ismeretekkel bővítette. Az 1550-es velencei Giunta kiadás címlapmetszetén látható egy boncolási jelenet, Galenus anatómiai vizsgálódásának tárgya: egy disznó. A leírások szerint kutyákat és juhokat is boncolt, ezekből következtetett az emberi szervezet működésére. Gladiátor-orvosként a sérülések kezelése, alapos megfigyelése közben is anatómiai tudását gyarapította. A kötetekben látható sebkötözést, elmozdult ízületek, végtagok helyremozdítását bemutató ábrák Galenus leírásai alapján készültek. A kora újkorig tartott Galenus megkérdőjelezhetetlen uralma, csak a XVI. század közepén, Vesalius emberen végzett boncolásainak közzététele után merték felülbírálni, kiígazítani az ókori orvos anatómiai tételeit. Gyógyító tevékenységének tanai, egyes gyógyszerei a mai napig jelen vannak az orvoslásban.

A kezdeteket idéző másik, látványos csoport a XVI-XVII. században kiadott, gyógynövényeket bemutató füveskönyveké. Az elnevezésen, formai leíráson túl mindegyik tartalmaz hatástani információkat is, a növények egyes részeinek külső vagy belső használatra történő alkalmazásának ajánlásával vagy esetleg: szigorú tiltásával. (Leonhard Fouchs, Hieronymus Bock, Tabernaemontanus fametszetekkel illusztrált, hatalmas kötetei mellett Diószegi Sámuel magyar orvosi fűvészkönyve is helyet kapott. Különlegesség, hogy Tabernaemontanus füveskönyvének 1731-es, bázeli kiadásának több-nyelvű indexében néhány növény neve magyarul is felfedezhető ’a mindeféle barbár nyelvek’ mutató alatt.)

Az Európa lakosságát időként megtizedelő, pestis- és kolerajárványok irodalma is helyet kapott a tárlaton. Kérdéses, hogy mennyire biztonságos védelmet nyújtott a ’pestisdoktor’ öltözete, de mutatja az igyekezetet, hogy a közvetlen bőr-, illetve lélegzet-kontaktus lehetőségét kizárja. A pestisjárványok idején előírt szabályok, törvények, imák köteteinek talán legszebbikében egy gyönyörű metszet látható a bécsi Karlskirchéről, mely templom megépítését az 1713-as pestisjárvány idején a pusztulás megszűnését kérve ajánlotta fel VI. Károly császár Borromei Szent Károly tiszteletére.

Az orvostudomány szakosodásának folyamata követhető a kiállítás központi részében. Az anatómiai táblák után sebészeti művek és eszközök következnek, majd szülészeti és gyermekgyógyászati munkák, bőr- és szembetegségeket bemutató könyvek, tüdő- és szívgyógyászati művek, a megelőzést népszerűsítő (így a himlő elleni védőoltást szorgalmazó) kiadványok, az éterrel történő érzéstelenítés forradalmi találmányának bevezetését tárgyaló értekezés (magyarul jelent meg 1847-ben ezen a téren az egyik legelső ismertetés, Rosenfeld Józseftől ’A kénégénygőz hatása, különösen seborvosi tekintetből; tapasztalati adatokra építve s tudományosan felvilágosítva’ címmel), egészen a plasztikai sebészetig (mely sebészet a kezdetekben kizárólag helyreállító és pótló feladatot látott el). A szakosodás felgyorsulása következtében az összefoglaló monográfiák mellett a gyors információközlés érdekében létrejöttek a folyóiratok, ezekből is látható néhány a kiállításon, köztük az Orvosi tár, az Orvosi Hetilap, amelyben Semmelweis Ignác korszakalkotó jelentőségű megfigyeléseit közölte, a Vierteljahrschrift für die praktische Heilkunde (Prága), a Wiener medizinische Wochenschrift, a Blätter für Staats-Arzeneikunde (Bécs), az Allgemeine Homöopathische Zeitung (Lipcse).

A szakirodalom nyelve évszázadokon át a latin volt, de a pestisjárványok idején, majd a felvilágosodás korától különösen, megnövekedett a nemzeti nyelven megfogalmazott vagy erre lefordított művek száma. A terminológia egyértelműsége érdekében sorra jelentek meg az egy- vagy többnyelvű orvosi szakszótárak.

Az egészséges táplálkozást, öltözködést, életmódot tanító könyvek szerzői között orvos, filozófus, tanár, felcser és pap is felfedezhető. Kiemelendő az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma grófnő által magyarra átdolgozott mű, az 1907-ben kiadott: A nő mint háziorvos című kézikönyv.

Külön csoportot képeznek a gyógyvizek, fürdők, vízkúrák hatásait ismertető kiadványok, köztük egy egészen különleges, helyi vonatkozású értekezés, amely ’mellbajosoknak’ téli tartózkodásra Szeged városát ajánlja a Velencével történt egybevetés után. (Altstädter: Szegedin als Winteraufenhalt für Brustleidende im Vergleiche mit Venedig. Szegedin, 1859)