Felújítások, vendégszereplések

Honti Katalin: "Nem az utolsó operám"
Beszélgetés Vántus Istvánnal az Aranykoporsó felújítása előtt

Az operai találkozón holnap, csütörtökön este újítja föl a Szegedi Nemzeti Színház társulata Vántus István Aranykoporsó című operáját. A tavalyi premier tapasztalatairól beszélgettünk a szegedi komponistával.
- Hogyan fogadta a közönség az operát?
- Ami a darab fogadtatását illeti, mind a nagyközönség, mind a szakmai kritika véleményével nagyon elégedett lehetek. A szakkritikák egyértelműen jelentős kompozíciónak tartották, s nyilván ennek tudható be, hogy Budapesten is komoly érdeklődést váltott ki az operám. Kiváló szakemberek jöttek el az előadást megnézni, jóval a premier után is. Minden bizonnyal ennek a sikernek köszönhető, hogy az operára Erkel-díjat kaptam. Annál inkább örvendetes ez az elismerés számomra, mivel ilyen díjat - legjobb tudomásom szerint - vidéken élő zeneszerzőnek elérni igen ritka eset. Ugyancsak örömmel tapasztaltam, hogy a szegedi közönség is szívesen fogadta a darabomat. Sokan többször is megnézték, s azt hiszem, egy mai operánál ez nem általános gyakorlat. Úgy tapasztaltam, különösen a felnőtt közönségből sokan meg is értették az operát, és ami megnyugtató számomra, az ifjúsági előadások közönsége is csendben, figyelemmel nézte végig.
- Véleménye szerint van-e ma különbség a fővárosi és a vidéki zenei élet között?
- Sajnos, van. Lehetetlen állapot, hogy komolyabb eredményt felmutató zeneszerzők csak Budapesten élhetnek, amikor elvileg a kultúra egy és oszthatatlan, azaz elvileg nincs különbség Budapest és vidék között. Vagy legalábbis nem szabadna lennie. Elhatároztam 1960 őszén, amikor Szegedre kerültem, hogy csak azért is megpróbálom bebizonyítani: Budapesttől teljesen függetlenül, összeköttetéseket nem keresve, csak a szigorú munkára, a minőségi munkára törekedve olyan eredményt lehet felmutatni, amely a fővárosi mérce szerint is elfogadható. Annak ellenére, hogy semmiféle kapcsolatot nem tartok a fővárosban élő kollégák kompozíciós irányzataival, stílusával, művészi alapállásával. Más kérdés, hogy vidéken élve egy alkotó művész rendkívül nagy hátrányban van a budapestiekhez mérten. Hogy példát említsek: egy opera megírása három-, négy-, ötévi munka. S ugyanakkor egy Budapesten előadott opera, ha az megfelelő színvonalú, negyven-ötven előadást is megérhet, hiszen Budapesten hatalmas operalátogató tábor van. Ugyanez az opera például Szegeden, ha már tizenöt-húsz alkalommal műsorra kerülhetett, szokatlanul hosszú ideig tartotta magát. A szegedi operaszerető közönség - bármennyire igényes és sokszor értő tábor is - létszámát tekintve elenyésző a fővárosihoz képest.
- Az Aranykoporsó óta milyen műveken dolgozik?
- Több kamarazenei kompozíciót, kórusműveket írtam, két héttel ezelőtt adtam le egy zenekari darabot, amely a Veszprémi Országos Kamarazene Fesztivál megrendelésére készült. Bemutatója a június 11-14-i fesztiválon lesz.
- Tervei?
- Nem szeretnék róluk beszélni, mert úgy tapasztaltam, hogy csak akkor szabad, ha annak egy részlete elkészült, ráadásul olyan részlet, amely kulcsfontosságú az illető darabban. Annyit azért mondhatok, hogy az Aranykoporsó nem az utolsó operám. Az ország több kiváló előadóművésze kért tőlem kompozíciót. Hogy ezeket a felkéréseket mikor, s hogyan fogom teljesíteni, nem tudhatom. Mindenesetre ezután is dolgozni akarok.

Délmagyarország, 1976. május 26.

Kovács János: Utószó a szegedi operatalálkozóhoz
(részlet)

Szeged másféle specialitást kínál: mai magyar operát, Vántus István Móra Ferenc regényéből dramatizált Aranykoporsóját. Szegeden élő zeneszerző színpadi művét - nem is egészen új darabot már: több mint egy éve van műsoron, Szegeden kívül eddig sem Budapesten, sem másutt nem szerezhetett tudomást róla a magyar zenei közvélemény, legfeljebb néhány sajtóbeszámoló - s tisztán auditív formában egy rádióközvetítés - adott hírt a darabról. Pedig érdemes volna összevetni az újabb magyar operatermés egészével - márcsak azért is alaposan esedékes már egy budapesti vendégjáték. Anélkül, hogy itt rögtönzésszerűen a darab stílusának, dramaturgiájának elemzésébe és bírálatába bocsátkoznánk, annyit röviden is elmondhatunk róla, hogy olyan szerző műve, akinek van készsége a mesterségéhez; tud mit kezdeni az énekszólamokkal, megbízhatóan tud bánni a zenekarral, fel tud villantani színeket, hangulatokat, színpadi alakok kontúrjait is. Nem is gyakorlat nélkül fogott hozzá: második bemutatott operája ez már. S a szegedi művészek szemmelláthatólag igazi meggyőződéssel érzik magukénak ezt a művet és előadását: a rendezés - Horváth Zoltáné - teljes művészi elkötelezettséggel vállalt, elsőrangú munka; három kiemelkedően jó alakítás, Berdál Valériáé, Réti Csabáé és Sinkó Györgyé -Titanilláé, Quintiporé és Diocletianus császáré: három, zeneileg és színészi játék szempontjából egyaránt hálás és vonzó szerep - pedig nemcsak az előadók odaadásáért, hanem magáért a darabért is beszél. A művet most Szalatsy István vezényelte, úgy éreztük, gondosan és szeretetteljesen.

Magyar Nemzet, 1976. június 13.

Nikolényi István: Opera és musical az Operettben
A szegedi színház vendégjátéka a Budapesti Művészeti Heteken
(részlet)

A szegedi teátrumnál valamivel nagyobb nézőteret zsúfolásig betöltő közönség premierfriss produkciókat látott, amelyeket természetesen a korábbi előadások tapasztalata érlelt meg. Vántus István operáját zajos tetszéssel fogadták, nemcsak a tapsokon, a bekiabált bravókon mérhetően, de a folyosóbeszélgetéseken is, szünetben, ahol zenei, színházi életünk prominens személyiségei nyilatkoztak róla, igen kedvezően. A meglepetés általános volt, mert jóllehet, az Aranykoporsó hírét a korábbi premier, de a tavalyi szegedi operai találkozó is elvitte az országba, a rádió kétszer közvetítette teljes fölvételét, azért az élő előadás személyes benyomásai pótolhatatlanok. Maga a színházkörnyezet (aligha mellékes) hasonlíthatatlanul esztétikusabb a mienkénél, viszont a színpadtól erőteljesen leválasztott, felében-harmadában aláépített orchester miatt az opera összhatása némileg módosult. Míg a zenekari hangzásvilága valamelyest lefogottabb, tompább színezetet kapott, énekszólamai átütőbbek lettek, inkább érvényesült a színpad, s így eleve előnyösebb feltételekhez jutottak az énekesek, a kórus: éltek is vele. Berdál Valéria légiesen finom, árnyalt, pasztellszínű Titanillája, Sinkó György markáns Diocletianusa, Gregor József filozofikus bölcsességű Bionja, Réti Csaba Quintiporja, a baritonisták: Börcsök István, Gyimesi Kálmán, Vághelyi Gábor remek karakterfigurái - sorolhatnánk még - kitűnő diszpozícióban, jelesül fáradoztak a sikerért. A dirigens Szalatsy Istvánnal az élen, aki eléggé nem dicsérhető ügyszeretettel a legtöbbet tette azért, hogy a Móra Ferenc regényéből született Vántus-opera, ez az ízig-vérig "szegedi produkció" csatát nyerjen a fővárosban.

Délmagyarország, 1976. október 27.

A Szegedi Nemzeti Színház szokásos "tájelőadás" keretében mutatta be az operát Kecskeméten. A kis létszámú közönség ellenére az előadás sikeres volt.

Horváth Ágnes: Az aranykoporsó Kecskeméten

A megyei művelődési központ operabérlet sorozatának első előadásában a Szegedi Nemzeti Színház Operatársulata Vántus István Aranykoporsó című művét mutatta be a kecskeméti közöznségnek. A Szegeden és Budapesten egyaránt nagy sikerrel játszott darab méltán aratott tetszést. Móra Ferenc azonos című regényéből maga a zeneszerző írta a szövegkönyvet, aki remek dramaturgiai érzékkel választotta ki a cselekmény színpadi adaptációra legalkalmasabb jeleneteit. A hanyatló Római Birodalom világa és a terjedő, de még üldözött kereszténység ellentéte képezi a cselekmény fővonalának hátterét. Gránátvirág, a rabszolgaként felnevelt trónörökös és Titanilla szerelmi kettősei az opera legmelodikusabb, leglíraibb részei, időnként a romantikus operaszerzőkre emlékeztető zenei megoldásokkal.
Az opera zenéje híven követi a cselekmény és a szöveg dramaturgiáját, kiegészíti és hangsúlyozza annak belső jelentését.
A jellegzetesen XX. századi zenei effektusok mellett a szerző szándékosan archaizál is. Vántus István sajátos, egyik divatos modern irányzathoz sem hasonlítható muzsikája az európai és a magyar zenei hagyomáynokban gyökerező jellegzetes, egyéni hangú művészet. Egyik jellemzo példája lehet korunk zenei sajátosságának. Külön meg kell említenünk az opera remek prozódiáját; a szöveg a hang lejtését követve, ahhoz jól alkalmazkodik.
Az előadás szerplői közül ki kell emelnünk Berdál Valériát Titanilla, és Sinkó Györgyöt Diocletianus szerepében. Mindkettőjük hanganyaga kiváló és színészi alakításuk is meggyőző volt. A többiek közül Lengyel Ildikó, Gregor József, Gyimesi Kálmán és Börcsök István szereztek emlékezetes pillanatokan számunkra.
A zenekar a tájelőadások szokásos gondjaival, a korlátozott létszámból adódó nehézségekkel küzdött, s ez időnként bizonytalanná, kiegyenlítetlenné tette a hangzást. Sajnos technikai problémák is zavarták az előadást. Felmerülhet a kérdés, hogy a művelődési központ színházterme kielégítő körülményeket tud-e nyújtani egy színvonalas, nagy létszámú előadókat igénylő operaelőadás megrendezéséhez?
Sajnálatos, hogy Kecskemét közönsége igen kevéssé érdeklődik az operalátogatások iránt, pedig a bérlet lehetőséget kínál a rendszeres operalátogatásra. A Szegedi Nemzeti Színház műsortervének pedig különös jelentőséget ad, hogy két XX. századi, tehát kortárs magyar zeneszerző operája is helyet kapott benne.

Petőfi Népe, 1976. november 17.

1978 októberében Szolnokon is megismerkedhetett a közönség az operával, elismerő szavakat olvashatunk a Szolnoki Néplap 1978. október 31-i számában.

V. F. S.: Aranykoporsó
Vántus István operája a Szigligeti Színházban

Vántus István Móra Ferenc Aranykoporsó című regényét adaptálta operaszínpadra. A zeneszerző maga írta az opera szövegkönyvét is. Természetes, hogy ilyen esetben változnak az új alkotás felépítő elemei, törvényei. A szövegkönyv a dialógus szintjére szűkül, a mondanivaló "oroszlánrészét" a zenére hagyva.
Az opera cselekményszövése nagyjából egyezik a regényével, egyes epizódok mellőzésével. Jelentős különbség azonban, hogy míg a regényben Titanilla és Quintipor tragikus szerelmének megrajzolása a fontosabb, és a diocletianusi kor történelmi bemutatása másodlagos, addig az operában a kereszténység előretörésének ábrázolása kap hangsúlyt.
A mondanivaló és a társadalmi légkör érzékeltetésére a legmegfelelőbb zenei eszközt a recitatívót (énekbeszédet) választotta a komponista. Ez a zenei kifejezés úgy a fő-, mint az epizódszereplőknél tökéletesen megfelelt a helyzet és jellemábrázolásnak. A szöveg és a zene kiváló összhangban egyesült, melyet főként a drámai csúcsoknál alkotott meg igazán értő módon a zeneszerző. Szépen emeli ki a szerelmi jelenetek dallamosabb, nagyobb ívű szólamait.
A szegedi Nemzeti Színház valamennyi énekese, zenekara, karnagya csak elismerő szavakat érdemel a hétfő esti szolnoki vendégszereplésért. Sinkó György kitűnően megformált Diocletianus császára, Gregor József csodálatos hangja, Berdál Valéria és Réti Csaba átélt játéka, Szalatsy István értő dirigálása ragyogó rendezéssel párosult, emlékezetes operaélménnyel gazdagítva a szolnoki közönséget. Képünkön a két szerelmes, Titanilla (Berdál Valéria) és Quintipor (Réti Csaba) találkozása.

Szolnoki Néplap, 1978. október 31.

Az Aranykoporsó külföldön is színre került, Újvidéken és Szabadkán 1981-ben. Nagy várakozás előzte meg az előadásokat, majd a megérdemelt siker követte.