Elsõ olajfestményemre

Elsõ festményem! légy egyszersmind az utolsó.
       Szebb az a természet, melly ecsetemre szorúl.
Bármilly fönséges, kéklõ hegyek ormain állva,
       Látni a nap keltét, nézni az égi vihart,
S a gyönyörü tájképet a hû vászonra lehelni. -
       Elragadóbb látvány mégis a lelki világ.
Ezt ábrázolom én, ha lehet, szavak- és íratokkal.
       S mûvem örökké él; még csak színe se vész.*

*) S valóban, több mint negyven év után, még a festményem színe sem vesztett élénkségébõl, jóllehet mindaddig, mig rajzkönyvembe nem tettem, a szobám falán fedetlenül függött. Nem fog-e késõbb elhalványodni, nem tudom: de nagyon is hihetõ. Elegendõ, ha az igazság érdekében irt mûveimet illy sors nem éri ...