A monográfia zárókötete
„Van jövője annak a városnak, amely törődik múltjával, és megbecsüli azt.”
(Blazovich László)
Jól tudták ezt az igazságot már elődeink: Reizner János, a város egykori jegyzője - Szeged legnagyobb lokálpatriótája - aki elsőként írta meg a város átfogó monográfiáját négy kötetben. Nyolcvan évvel később jelent meg az új városmonográfia. Főszerkesztője Kristó Gyula jeles történész volt. A monográfia ma már Bibliája a város történetének. Alapmű Szeged történetére nézve, amelyet, mint a Bibliát - sokszor letéve, egyes részeket felfedezve - olvashatunk. Négy kötete (a harmadik két kötetben jelent meg) a második világháború utolsó előtti évében zárult. Majdnem két évtizedes megszakítás után most már kezünkbe vehetjük Szeged történetének legújabb, ez alkalommal ötödik kötetét is. Magyarországon ez az első olyan várostörténeti monográfia, amely a szocializmus időszakát tárgyalja (1945-1990). Dicséret városunk vezetésének, hogy anyagilag támogatta e kötet megjelenését.
A kötet külső megjelenésében követi az első négy kötet méretét, szövetének kék színét, nyomdai megjelenését. Mindössze Szeged címere - a régi-új bárányos címer a borítón - sejteti azt, hogy szellemében megújult folytatása ez a kötet a korábbiaknak. A Blazovich László szerkesztésében megjelenő zárókötetet szegedi szerzők írták. Kortársak, akik itt élték meg ezt a sokszor nehéz és ellentmondásos korszakot. (Antal Tamás, Balog László, Bárány Ferenc, Csákány Béla, Czenéné Vass Mária, Erdős János, Farkas Csaba, Farsang Lászlóné, Klonkai László, Olasz Sándor, Pál József, Rigóné Péter Irén, Sándor János, Takács Máté, Tamasi Mihály, Tóth Attila, Tóth László)
A mű szerkezetének felépítése eltér a korábban megjelent kötetektől. Az első fejezet mindjárt a várost és annak lakóját mutatja be. Már ebből is látható, hogy a könyv nem követi a korábbi kötetek marxista szellemű felépítésrendjét. A köztörténet a korszakban a városban élt népességet ért belső és külső hatásokat rögzíti. A város társadalmának bemutatása a népesség mozgásától az életmód ábrázolásáig terjed. Külön fejezetet szentel a monográfia az igazgatás, az iskolák, a tudomány, az egészségügy, az egyházak és a művelődés ismertetésének. A város életét, lüktetését meghatározó közlekedés, ipar, mezőgazdaság bemutatásával folytatódik a sor. Végül a művészetekkel, sporttal ismerkedhetünk.
A vállalkozás külön nagy erénye az, hogy az új nyomdai technikának köszönhetően az ábrák, fotók, térképek a szövegben mindjárt illeszkednek a megfelelő helyre. Fekete-fehér fotók mutatják be, milyen volt és milyenné lett egy-egy épület. Milyen terveket szőttek és mi valósult meg abból (például az olajipari álmok és a valóság bemutatása rajzokon, fotókon). Szemléletes egy-egy épület régi és új fotójának egymás mellett való elhelyezése. Megtudhatjuk azt is, hogy egy-egy épület korábban mire szolgált: a Gyermek - és Ifjúságvédő Intézet (GYIVI) korábban az Elaggott Apácák Otthonának adott helyet. Találóak, sokat mondóak és korszakot jellemzőek a fotók alá illesztett felíratok: „Szputnyik” babakocsi 1965-ből, a háttérben orosz katonákkal és a dómmal.
A sok színes fotó - inflációs papírpénzek, Sztálin-fejes Kossuth-címer 1956-ból, divat - egyenruha-kavalkád - mind-mind a kort segíti megidézni. A „panelmennyországot” oly bensőségessé tevő légi felvételek széppé, élvezetessé teszik a kötetet. Magyarország legnagyobb vasbeton víztornyával Újrókus büszkélkedhetett.
Ki kell emelnünk, hogy a kötet több szerzője nemcsak a korszakot mutatja be, hanem napjainkkal is összeköti az eseményeket. Az annotált névmutató pedig szinte szegedi életrajzi lexikonná nőtt.
Dr. Szerdahelyi Péterné
