„Szerettem az igazságot...”
(Németh László)




Blazovich László

levéltárigazgató, egyetemi tanár

(Szombathely, 1943. november. 2.)
 
Pályakép

A szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakán végez 1967-ben. 1980-ig Hódmezővásárhelyen tanít a 602. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben, majd a Bethlen Gábor Gimnáziumban. 1980 óta a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója. 1980-tól a JATE JTK jogtörténeti tanszékének docense, 1997-től egyetemi tanára. Az MTA Demográfiai Bizottságának tagja. Kutatási területe a középkori magyar történelem, a Dél-Alföld története és a levéltártudomány. A történettudományok kandidátusa (1986), habilitált (1995), akadémiai doktor (2003).

Művek
könyvek

Garzó Imre: életem és abból merített gondolatok / társszerző: Varsányi Péter István. Bp. : Magvető, 1978

Petrus Ransanus: A magyarok történek rövid foglalata / közreadja Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet. Bp. : Európa, 1985 (Bibliotheca Historica)

A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje. Szeged : Csongrád Megyei Tanács, 1985 (Dél-alföldi évszázadok, 1.)

Szeged színháztörténetének forrásai a Csongrád Megyei Levéltárban, I-III. 1719-1886; 1886-1919; 1919-1950 / az anyagot gyűjtötte és a regesztákat készítette Dunainé Bognár Júlia és Blazovich László. Bp. : Magyar Színházi Intézet, 1989-1990 (Színháztörténeti könyvtár, 18., 21., 22.)

Mátyás király. Bp. : Patria Nyomda, 1990 - minikönyv

Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia VII. 1323 / szerk. Blazovich László és Géczi Lajos. Bp.-Szeged : JATE, 1991

Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia VIII. 1324 / szerk. Blazovich László. Bp.-Szeged : JATE, 1993

A csongrádi régió 1100 éve / társszerző: Kristó Gyula. Szeged : Csongrád Megye önkormányzata, 1993

Ludovicus Tubero: Kortörténeti feljegyzések (Magyarország) / közreadja Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet. Szeged : Szegedi Középkorász Műhely, 1994 (Szegedi középkortörténeti könyvtár, 4.)

Szent Istvántól Mohácsig : források a középkori Magyarországról / összeállította Blazovich László, Kristó Gyula, Makk Ferenc. Szeged : Szegedi Középkorász Műhely, 1994 (Szegedi középkortörténeti könyvtár, 6.)

Magyarország történeti statisztikai helységnévtára 5. Csongrád megye. Bp. : KSH-MTA, 1995

A Telegdiek pere 1568-1572 / társszerző Géczi Lajos. Szeged : Csongrád Megyei Levéltár, 1995 (Dél-alföldi évszázadok, 6.)

Magyarország levéltárai / szerk. Blazovich László, Müller Veronika. Bp.-Szeged : Magyar Levéltárosok Egyesülete, 1996 - Interneten is hozzáférhető!

A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban / szerk. Blazovich László. Szeged : Csongrád Megyei Levéltár, 1996 (Dél-alföldi évszázadok, 9.)

Levéltárak - kincstárak : források Magyarország levéltáraiból (1000-1686) / közr. Blazovich László, érszegi Géza, Turbuly éva. Bp.-Szeged : Magyar Levéltárosok Egyesülete, 1998

Petrus Ransanus : a magyarok történetének rövid foglalata / ford., az utószót és a jegyz. írta Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet. 2. kiad. Bp. : Osiris, 1999

Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia X. 1326 / szerk. Blazovich László és Géczi Lajos. Bp.-Szeged : Agapé, 2000

Három folyó mentén : Csongrád megye milleniumi albuma / szerk. Blazovich László és Marosvári Attila ; a bev. írták szerk. Blazovich László (21-174.) és Horváth Ferenc (7-17.). Szeged : Csongrád Megyei Levéltár, 2001

Buda város jogkönyve I-II. / közr. szerk. Blazovich László és Schmidt József. Szeged : Szegedi Középkorász Műhely, 2001 (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár, 17.)

Városok az Alföldön a 14-16. században. Szeged : Csongrád Megyei Levéltár, 2002 (Dél-alföldi évszázadok, 17.)

Válogatás 35 év írásaiból : a 60 éves Blazovich László születésnapjára / szerk. Berta Tibor , Géczi Lajos. Szeged : Csongrád Megyei Levéltár, 2003

Szeged rövid története. Szeged : Csongrád Megyei Levéltár, 2005; 2007 (Dél-alföldi évszázadok, 21.) - 2006 augusztusában a hónap könyve

A Szász tükör / Eike von Repgow ; közread. Blazovich László, Schmidt József ; szerk., bev., ford. jegyz. Blazovich László, ford., mutatók Scmidt József. Szeged : Pólay Elemér Alapítvány, Csongrád Megyei Levéltár, 2005 (A Pólay Elemér Alapítvány könyvtára, 5.)

könyvfejezetek

Csongrád megye története. In: Csongrád megyei útikönyv - szerk. Sugataghy ödönné. Szeged,1984. p. 20-64.

Hódmezővásárhely a honfoglalástól a török hódoltság koráig (895-1552). In: Hódmezővásárhely törénete I. - főszerk. Nagy István. Hmvhely, 1984. p. 277-318.

Középkor. In: Csongrád megye évszázadai : történelmi olvasókönyv I. - szerk. Blazovich László. Szeged, 1985. p. 5-122.

A honfoglalástól a telepítésig. In: Kistelek története - szerk Blazovich László. Szeged, 1991. p. 57-74.

Középkor. In: Makó története a kezdetektől 1849-ig - szerk. Blazovich László (Makó monográfiája 4.) Makó, 1993. p. 145-198.

tanulmányok, forrásközlések (válogatás)

Hódmezővásárhely története a tatárjárástól a Hunyadiakig. In: A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium évkönyve,1975. Hódmezővásárhely, 1975. p. 5-21.

Utalások Hódmezővásárhelyre és környékére az árpád-kori oklevelekben. In: A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium évkönyve,1976. Hódmezővásárhely, 1976. p. 14-28.

A mezővárosi fejlődés néhány sajátossága a középkori Hódmezővásárhelyen és környékén. In: Századok, 1983. p. 394-403.

A gyulai vár 1528. évi leltára / társszerző Sz. Galántai Ertsébet. In: Békési élet, 1984/1. p. 105-115.

Adatok a Hunyadi-család dél-alföldi birtoklástörténetéhez. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből, X. / szerk. Blazovich László. Szeged, 1986. p. 5-16.

Kiadatlan oklevelek az egri egyházak levéltáraiból / szerk. Géczi Lajos. In: Levéltári Közlemények, 1987/1. p. 27-37.

Gondolatok Makó és Hódmezővásárhely középkori alaprajzáról. In: Emléklapok Tóth Ferencnek (A makói múzeum füzetei, 60.). Makó, 1988. p. 5-13.

Oklevelek a Csanád nemzetség történetéhez / társszerző Géczi Lajos. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből, XVIII. Szeged, 1991. p. 41-52.

Ludovic Crijevic Tubero képe Magyarországról és lakóiról. In: Cséka Ervin emlékkönyv / szerk. Tóth Károly. Szeged, 1992. p. 53-67.

Megjegyzések Szeged középkori jogi helyzetéhez. In: Kelet és nyugat között : történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére / szerk. Koszta László. Szeged, 1995. p. 77-94.

Szabadka története a tatárjárásig. In: Emlékkönyv Dr. Nagy Lajos egyetemi tanár 70. születésnapjára / szerk. égető Emese (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominate. Acta Oeconomica, Tom. I. Fasc. 1-25.). p. 55-72.

Gyula városának és lakóinak jogi helyzete a középkorban. In: Békés Megyei Múzeumok közleményei, 16 (1996). p. 351-365.
Csongrád megye története. In: Csongrád megye kézikönyve / szerk. Mészáros Rezsõ (Magyarország megyei kézikönyvei, 5.). Budapest, 1997. p. 30-47.

Gondolatok az Alföld középkori településhálózatáról. In: Emlékkönyv Dr. Szabó András egyetemi tanár 70. születésnapjára / szerk. Tóth Károly (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominate. Acta Juridica et Politica. Tom. LIII. Fasc. 1-25.). Szeged, 1998. p. 45-56.

Az alföldi mezővárosok etnikai képe a 14-16. században. In: Tanulmányok Dr. Veres József egyetemi tanár 70. születésnapjára / szerk. Tóth Károly (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominate. Acta Juridica et Politica. Tom. LV. Fasc. 1-34.). Szeged, 1999. p. 31-41.

A peres eljárás a 15-16. századi alföldi városokban. In: Tanulmányok Bérczi Imre egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára / szerk. Tóth Károly (Acta Universitatis Szegediensis. Acta Juridica et Politica. Tom. LVIII. Fasc. 1-41.). Szeged, 2000. p. 51-70.

Dél-alföldi városok a 14-16. században. In: A középkori Dél-Alföld és Szer / szerk. Kollár Tibor (Dél-alföldi évszázadok, 13.). Szeged, 2000. p. 17-40.

A közigazgatás alsóbb szintjei a középkori alföldi városokban. In: Szegedi Műhely, 2001/3-4. p. 125-138.

Történelmi vázlat Csongrád megyéről. In: Szeged, 2001/12-2002/5.

Az Alföld története a honfoglalástól a török világ végéig. In: "...Szép vagy, alföld..." : képes krónika a Nagyalföldről / szerk Rakonczai János. Békéscsaba, 2002. p. 60-82., térkép és szócikkek

A királyi szabad városok jogi helyzete az Alföldön, különös tekintettel Szegedre. In: Kultúrák találkozása : ünnepi tanulmányok Olajos Terézia professzornő tiszteletére - szerk. Makk Ferenc. Szeged, 2002. p. 21-31.

Szeged történetének rövid foglalata. In: Szeged, 2003-2005 (fejezetenként)

Felelőséggel a múltról : a Csongrád Megyei Levéltár forráskiadásáról. In: Szeged, 2008/2-3. p. 53-54.

szerkesztések

Tanulmányok Csongrád megye történetéből V-XXX. Szeged, 1981-2001

A Csongrád Megyei Levéltár Kiadványai. Segédletek I-XI. Szeged, 1984-2000

Csongrád megye évszázadai : történelmi olvasókönyv I. Szeged, 1985

Kistelek története : A kezdetektől 1970-ig. Szeged, 1991

Dél-alföldi évszázadok 5., 7., 8., 10., 11., 14., 15., 16. Szeged, 1992-2001

Makó története a kezdetektől 1849-ig (Makó monográfiája, 4.). Makó, 1993

Apátfalva / Tóth Ferenc. Bp., 2000

Földeák / Gilicze János, Schmidt József. Bp., 2000

Magyarcsanád / Marjanucz László. Bp., 2000

Mártély / Herczeg Mihály, Kruzslicz István Gábor. Bp., 2000

Ópusztaszer / Vályi Katalin, Zombori István. Bp., 2000

Város a Maros mentén : Makó története a források tükrében / Gilicze János, Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna. Makó, 2002, 2007

Újszentiván története / Vecsernyés János. Újszentiván, 2006

Csongrád megye tanácsainak tisztségviselői : 1950-1990. Szeged, 2007

Szeged története 5. kötet. Szeged, 2010

Irodalom

Iványosi-Szabó Tibor: Blazovich László habilitációja a József Attila Tudományegyetemen. In: Levéltári Szemle, 1995/4. p. 95-96.

Sulyok Erzsébet: Levéltárosok közt egyetemi tanár. In: Délmagyarország,1997. szept. 15. p. 7.

Blazovich László. In: Szegedi portrék az ezredvégről I. / Kikli Tivadar. Szeged, 1997. p. 25-26.

Kristó Gyula: A sokoldalú középkorkutató : Blazovich László hatvanéves. In: Szeged, 2003/10. p. 7.

Károlyi Attila: Emberarcú városhistória : Blazovich László: Szeged rövid tört énete. In: Szegedi Műhely, 2005/3. p. 250-254.

Díjak, elismerések

1997: Pauler Gyula-díj
1999: Bél Mátyás - Notitia Hungariae Emlékérem
2001: Pro Regione Alföld
2001: Csongrád Megyei Alkotói Díj
2004: Széchényi Ferenc-díj
2006: Az év könyve (Szeged): Szeged rövid története
2007: Pro Urbe díj
2008: Csongrád Megye Közművelődéséért
2010: A Magyar Kultúra Lovagja
2010: Szeged Város Díszpolgára
2010: Eike-von-Repgow-díj