„A mese, mint minden irodalomnak ős öreg szülője megtagadva, félrelökve, böjtös koszton kornyadozva létezik ma is.
Nem kormányhatározatok, miniszteri rendeletek éltetetik, hanem a mese iránti, el-el halványodó, de soha ki nem hunyó igény.
A mindenkori gyermekvilág elorozhatatlan jussa a mese!
Ám a nyitott szívű felnőttek sem tartják szégyellnivalónak a mese szeretetét. Talán a maguk gyerekvilágára révednek általa, talán unják a mai műmese-kínálatot, ahogy a műmézet, műbort, műmosolyt...

A mese azon kevés búvóhelyek egyike, ahol az egyén boltozatos belvilágában még az áhítat, a csönd, az igazság, a jóság, a szeretet, a kedély tanyázik, s ül a lélek trónján.
A mese, persze csak vágyainkban, reményeinkben gyógyír ezernyi bajainkra. Ám, míg élünk, remélünk. Mesélünk.”

(Részlet a könyvből)