Szegedi hagyományok   

Az első magyarországi eszperantó-tankönyv megjelenése kapcsán Szegeden Tömörkény István írt először a nemzetközi nyelvről a Szegedi Napló tárcarovatában. Az első szegedi eszperantista Jakab Lajos, a Déli Vasút hivatalnoka volt. Csakhamar bekapcsolódott a mozgalomba Altenburger Adolf polgári iskolai tanár, akinek 1900-tól rendszeresen jelentek meg írásai, fordításai.

Helyi mozgalomról 1905-től kezdődően beszélhetünk. A Szegedi Gyorsíró Egyesület 1905 végétől használta a nyelvet az 1907-ben Szegeden megrendezett Nemezetközi Gyorsíró Kongresszus előkészítésében, a kiállításon pedig már számos eszperantó gyorsírási rendszer is szerepelt. 17 éves diákként a gyorsírók körében kapcsolódott be a mozgalomba Baranyai Zoltán, aki 1907-ben a Párizsban akkor induló Internacia Socia Revuo nemzetközi folyóirat magyarországi levelezője lett, s az is maradt az első világháború kitöréséig.

1912. január 8-án megalakult a Magyarországi Eszperantista Társaság Szegedi Csoportja. Elnöke Muzsnay Dénes polgári iskolai tanár, titkára Szűcs Lajos közgazdász lett. A 24 tag közül ekkor még senki nem beszélte a nyelvet, de a tanulás és propaganda már szervezett keretek közt folyt. 1913 március 25-én vették fel a "Frateco" (testvériség) nevet. A csoport határozottan polgári jelleget öltött, de szükségszerűen kapcsolatba került szegedi munkásokkal is. A Szegedi Munkás Eszperantó Egyesület 56 taggal alakult meg 1914. január 24-én. Az országos központ kezdeményezését megelőzve szegedi munkások és polgári eszperantisták közösen hívták létre. A fő szervező valószínűleg Szűcs Lajos volt, aki most a munkáscsoport titkára is lett. Az 1914. május 30-tól június 1-ig megrendezett III. Országos Eszperantó Kongresszuson a két szegedi csoport tagjai adták a kulturális műsor zömét.

A háború miatt bekövetkezett hanyatlás után 1917-től lendült fel ismét a városban az eszperantó mozgalom. A Turzó Péter körül csoportosult szegedi polgári eszperantisták, a Szegedi Eszperantó Egyesület, 1917 áprilisában kezdtek működni a magántisztviselők Vár utcai helyiségében. 1918 júliusától ők jelentették meg az 1922-ig egyetlen számottevő, havonta megjelenő magyarországi eszperantó folyóiratot, a Hungara Esperantistot.

Ismét működött a polgári eszperantisták politikamentes jelszavakat hirdető "Frateco" csoportja. A Tanácsköztársaság győzelmét követően azonban közülük is többen úgy vélék, hogy a nemzetközi nyelv problémája csak a szocializmus keretein belül oldható meg. Juhász Gyula, az ekkor már országosan ismert költő szintén a két mozgalom összetartozását hirdette.

A szegedi mozgalom az 1919 tavaszán bekövetkezett visszaesés ellenére sem szűnt meg, olyan jelentős volt már az eszperantisták száma. Ez a körülmény, továbbá az a tény, hogy Európa-szerte fellendülőben volt a mozgalom, késztethette P. Ábrahám Dezső szegedi kormányát egy eszperantó nyelvű politikai lap kiadásának támogatására. A Hungara Voco című hetilapnak azonban csak az első száma jelent meg augusztus 1-én Turzó Péter szerkesztésében és kiadásában.

A megszálló francia csapatok a polgári demokrácia jelszava alatt működési teret biztosítottak a szociáldemokratáknak és a munkás kulturmozgalmaknak. Visszaadták a szegedi munkásoknak a kaszárnyából átalakított bécsi körúti Munkásotthont. A szegedi szociáldemokrata pártszervezet 1919 őszén megalakította a kultúrbizottságot; ennek tagjaként tevékenykedett Juhász Gyula is. Az ősz folyamán szervezett tanfolyamokon mintegy kétszázan vettek részt, s 1919. október 19-én megalakult a 160 tagú Munkás Eszperantó Egyesület. Ettől kezdve a polgáriak szinte kizárólag a vasutasok és hivatalnokok körében fejtettek ki tevékenységet.

1919-20 telén a gazdasági gondok következtében az Egyesület egyre nehezebb helyzetbe került, januártól rendezvényeit egyáltalán nem tudta megtartani. Juhász Gyula az Egyesület utolsó nagy rendezvényére írta Prológus a Munkás Esperanto estélyére című versét, melyet Mihályka Lajos szavalt el a december 9-i rendezvényen.
Tavasszal a francia csapatok kiürítették Szegedet. A "nemzeti hadsereg" jelenlétének egyik első következménye az volt, hogy a Munkásotthont ismét kaszárnyává alakították, létfeltételétől fosztva meg ezzel a helyi munkás-kultúrmozgalmakat. A polgári eszperantisták viszonylag zavartalanabbul dolgozhattak, a "Frateco" tovább működött, de nem képviselte a mozgalom döntő részét.

Valószínűleg a szegedi illegális kommunista sejt ösztönzésére alakult meg 1922. január 22-én a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesületének Szegedi Csoportja. A hatóságok hamar észrevették, hogy a MEME csoportjai baloldali szervezkedések melegágyai s a vezetőség egy részét letartóztatták. Többszöri újjáalakulás után 1923 végétől a 7. számú csoport már hivatalosan is tevékenykedhetett.

1924 őszén Szegeden először rendeztek eszperantó kiállítást a Munkásotthonban. 1925 szeptemberében a Deák Ferenc utcai helyiségben rendezték meg a második kiállítást, amely az előző évihez hasonló sikert aratott. A Délmagyarország tudósítója, Juhász Gyula is ott volt a látogatók között.

A szegedi munkáseszperantista csoport újjászerveződése és megerősödése 1925 elejére befejeződött. A csoport elég erős volt már ahhoz, hogy számos városra és községre kiterjedő délmagyarországi mozgalommá terebélyesedjen.

(Rátkai Árpád nyomán)