Bartók Béla zongoraestje

Csütörtökön este Szegeden hangversenyezett a magyar zene ezidőszerinti egyik legnagyobb reprezentánsa, Bartók Béla. A Kass-termében csak kevesen, nem több mint száz ember gyűlt egybe, hogy hallgassa. Ugyanakkor, talán ugyanazon órában aratta nagy sikerét Bartók Weimarban, Goethe városában. Csütörtökön este mutatták be ugyanis Weimarban Bartók egyik régebbi műveét, a "Fából faragott királyfi" című pantomimet. Balga játéka ez a végzetnek és furcsa sorsa a magyar zseninek.

A hangversenyen Liszt, Beethoven, Chopin, Debussy és saját művei szerepeltek. Mint művész mélyen látó és igazi megértője Bartók a tragikus életnek. Nem törődik semmivel, ami csak az érzékszervekkel felfogható, túlérez minden vizuális és népszerűsítően közlékeny formán.

Belső létezéseket, harcokat tár fel a nyugtalan lélek robbanó forradalmiságával. Beleégeti magát egy előadott műbe, a nélkül azonban, hogy saját egyéniségét elveszítené. Ezért van az, hogy Bartók nem kimondott zongoravirtuóz, sokkal erősebb egyéniség, sokkal inkább egyéni alkot művész, minthogy teljességében reprodukáló lehessen.
Legközelebb fekszik szívéhez talán Beethoven, Chopinban nem a betegesen vágyó és fájóan érzékeny lírikust kaptuk, hanem a hazájáért vérző szabadsághőst, aki lelkében háborúkat űz és lehetetlen könnyeket hullat a megtaposott rögre. Nagy hatást keltett - Dubussyvel és Liszttel, de legfőbb és legnagyobb érdeklődést saját szerzeményei váltottak ki. A gyermekdalokban, a Suite-ben és a Régi román táncokban.

Bartók legmélyebb szenvedései drámai formát kapnak. A pentatónikus hanglétra sajátságosan bús elemeiben szivárvánnyá bomlanak művészetének valamennyi színei a vad szittyától a mélabús álmodozóig. A közönség hálával és nagy lelkesedéssel ünnepelte, amit két ráadással köszönt meg.

Szeged, 1925. április 3.