Bartók Béla zongoraestje

Bartók Béla szombati zongoraestje, a muzsikusban élő ellentétek legérdekesebb költői problémáját jelentette. Költőt ismertünk meg benne, akinek lelke kettős életet él. Gyönyörűséggel merül el a színtiszta melódiák lágy folyamában, gyengéden, szinte törékeny szubjektivitással simogatja más zeneköltők dallamait...

Zongorajátékában a virtuóz tudás mellett eltörpül a technika, mert éneket hallunk, olyan lágyan, olyan szép szomorúsággal, mintha a régi századok zenéje egy komor égnek délibábja volna. Bartók Béla különösen vonzódik a régiekhez. Marcello, Scarlatti, Bernardino della Ciaia szerepeltek műsorán...

De mily más hangokba csap át ez a lélek, ahogy legbelsőbb víziói törnek fel saját szerzeményeiben. Az Allegro barbaro, Elégia a szabadban ciklus és a Preludio-All' Ungherese, ez nemcsak a pogány korból eredő népzene stilizálása, ez a művész fölülkerekedése önönmagán az átélésnek olyan erejével, hogy szinte szétfeszíti a formákat.
A Szabadban ciklus második képe: Az éjszaka zenéje, valósággal megkapóan realisztikus. A mozdulatlan sötétben és csendben cirpelő tücsök, halk zörrenések, természetfölötti tünemények csendes rajzása. Tiszta hangulatkép. A Preludio-All' Ungherese viszont népi motívumoknak XVII-ik századbeli stílusba való beleillesztése a legnagyszerűbb stílérzést kelti

Felépítése minden munkájának artisztikusan újszerű anélkül, hogy a Sztravinszky-féle komponálás agymunkájával hasonlatos lenne. Ösztönmuzsika faji vonásánál, temperamentumánál, költőien látnoki képességénél fogva. Műsorának legszebb pontjai közé tartozott még Kodály Székely keservese és Sírfelirata is.

Bartókot, különösen interpretációiban nagy melegséggel ünnepelte a közönség, amely igyekezett ritkán hallott új hangokra figyelmesen reagálni. Szeged ezideig keveset kapott még a modern zenéből. Bartók művészetét és költői nagyságát azonban tisztelettel köszöntötte.

Délmagyarország, 1929. április 7.

Bartók

Liszt Ferencről még ma is folyik a vita, hogy vajon, mint virtuóz volt-e nagyobb, vagy pedig mint komponista. A magyar zenei körök ugyanígy vannak Bartók Bélával is. Szegedi koncertjén is viaskodtak ezek az érzések. Nekünk akkor volt nagyobb, amikor Beethovennek áldozott és magasabb szférákba ragadott bennünket, de műveit is csodáltuk, újszerűségét, a tagadhatatlan egzotikust, amely ezekből az opusokból kiárad.

Bartók Béla a modern zene egyik úttörője, aki mint a magyar zeneművészet egyik legméltóbb reprezentánsa, diadallal járja be a világot. Amilyen hódolattal borul le Bartók Beethoven szelleme előtt, ugyanolyan elismeréssel adózik kongeniális művészetének a világ valamennyi kultúrnépe.

De Beethoven interpretálása csak úgy a lelkéből fakad, mint csodálatos szerzeményei, melyeket - különös - mi, honfitársai kevésbé fogadunk fenntartás nélkül, mint a külföld, amelynek zenevilága a legnagyobb komponisták közé sorozza Bartókot. Dübörgő akkordok, vad szittya riadók, a természet rejtelmes és titokzatos hangjai az ősi ritmusok új formákba öntve törnek fel Bartók Béla új utakon járó művészetéből.

A zseni bőkezűségével szórja lelkének kincseit és a művelt államokban fejet hajtanak előtte - a magyar géniusz előtt. A szegedi közönség, amely zsúfolásig megtöltötte a Tisza hangversenytermét, leginkább Beethoven klasszikus stílusú interpretálásában élvezte Bartók játékát, aki a halhatatlan zeneköltő lelkét szólaltatja meg tökéletes művészetével. De Liszt Ferencnek is egyik legnagyobb tolmácsolója Bartók. Kodály műveit is egészen közel hozta a közönség szívéhez. Bartók természetesen saját szerzeményeivel is megismertette a szegedi publikumot, amely lenyűgözve gyönyörködött a magyar zseni alkotó művészetében.

Szegedi Napló, 1929. április 7.