1827. március 27-én, a zeneköltõ halálát követõ napon a hagyatékát lajstromozók érdekes Beethoven-levélre bukkantak: egy ceruzával írt szerelmes levélre, amely a Heiligenstadti végrendelet és két nõi miniatûr arckép társaságában rejtõzött egy titkos fiókban. Három részbõl áll (ezért is tartották sokáig három külön levélnek), Beethoven ugyanis egy bizonyos július 6-án, hétfõn reggel kezdte írni, aztán este folytatta, s csak másnap reggel fejezte be. A levélen évszám és helymegjelölés nincs, a címzett neve sem szerepel rajta. A levél érdekességét fokozza, hogy Beethoven hagyatékában maradt fenn. El sem küldte talán, vagy mégis, csak késõbb visszakapta? Nem tudjuk. De becses emléke volt, annyi bizonyos, hiszen haláláig nem vált meg tõle.

" Július 6-án reggel - Angyalom, mindenem, Énem! - Ma csak néhány szó, éspedig ceruzával - (a Tiéddel). Csak holnap fogom tudni biztosan, hol lakom: milyen méltatlan idõpazarlás is az efféle! Miért e mély bánat, mikor a kényszerûség beszél? Fönnállhat-e másként szerelmünk, mint áldozatok árán, azzal, hogy semmit sem kívánunk? Megváltoztathatod-e azt, hogy ne légy egészen enyém, én se legyek egészen a Tiéd? - Ó, Istenem, tekints a szép természetre, és nyugtatsd meg a kényszer miatt háborgó kedélyeket. A szerelem mindent követel és joggal: így vagyok én Veled, Te velem. Csak nagyon könnyen elfelejted, hogy nekem magamért és Érted kell élnem. Ha teljesen egyesülnénk, éppoly kevéssé éreznéd e fájdalmas tényt, mint én. - Utazásom rettenetes volt - csak tegnap hajnali négy órakor érkeztem ide. Minthogy nem volt elég ló, a posta más utat választott, de mily rettenetes utat! Az utolsó elõtti állomáson figyelmeztettek, ne utazzam éjjel, s ijesztgettek egy erdõvel, de ez csak felingerelt - pedig nem volt igazam. A kocsinak össze kellet törtnie a rettenetes úton: feneketlen, puszta országút! Négy olyan postakocsis nélkül, amilyenek rendelkezésemre állottak útközben, végem lett volna. Esterházynak a másik idevezetõ rendes úton ugyanolyan sorsa volt nyolc lóval, mint nekem néggyel. De legalább némi örömöm volt, mint mindig, ha szerencsésen kiálltam valamit. - No de most gyorsan - vissza a külsõségekrõl a lelkiekre! Remélhetõleg nemsokára látjuk egymást. Ma sem közölhetem Veled észrevételeimet, amelyeket néhány nap alatt életemre vonatkozólag tettem. - Ha szíveink mindig közvetlenül egymás mellett volnának, biszonyára nem tennék ilyeneket. Szívem tele van sok mondanivalóval részedre. Ah, vannak pillanatok, amelyekben úgy érzem, hogy a beszéd még semmi. Vidulj föl, maradj az én hûséges, egyetlen Kincsem, Mindenem, miként én a Tied vagyok. A többit, ami velünk legyen, aminek velünk történnie kell, az isteneknek kell küldeniök.

Hû Lajosod

Hétfõn este, július 6-án. - Szenvedsz, Te, legdrágább lényem. Éppen most értesülök arról, hogy a leveleket kora reggel kell feladni, hétfõ és csütörtök az egyetlen nap, amelyen innen posta indul K-ba. Szenvedsz. - Ah, ahol én vagyok, ott vagy Te velem. Magammal és Veled beszélek. Tedd lehetõvé, hogy Veled élhessek! Milyen élet!!! Nélküled - üldözve itt-ott az emberek jósága által, akik az enyémet éppoly kevéssé akarják szolgálni, mint én az övékét. Az embereknek ember iránt való alázatossága fáj nekem. - És ha magamat a mindenséggel összefüggésben tekintem, mi vagyok én és mi az, akit a legnagyobbnak neveznek! És mégis, ebben is az ember istenisége nyilvánul meg. Sírok, ha arra gondolok, hogy valószínûleg csak szombaton kapod tõlem az elsõ hírt. - Bármennyire szeretsz is, én még jobban szeretlek. - De ne rejtõzz el sohase elõlem. - Jó éjt! Fürdõvendég lévén, le kell feküdnöm. Ó, Istenem - Olyan közel! Olyan távol! Nem valóságos mennybolt a mi szerelmünk? - De olyan erõs is, mint az ég bástyái.

Jó reggelt! Július 7-én. - Már az ágyban Hozzád szállnak gondolataim, én Hallhatatlan Kedvesem, itt-ott vidáman, azután ismét szomorúan, várva a sorstól, meghallgat-e bennünket? - Élni csak egészen Veled tudok, vagy sehogy. Igen, elhatároztam, addig bolyongok a távolban, míg csak karjaidba nem repülhetek, nem érezhetem egészen otthon magamat nálad és nem küldhetem lelkemet általad átölelve a szellemek birodalmába. - Igen, fájdalom, ennek így kell lenni - El fogod bírni, annál is inkább, mert ismered irántadvaló hûségemet. A szívem sohasem lesz másé, soha-soha. - Ó, Istenem, miért kell ávol lenni attól, akit annyira szeretünk! És mégis életem Bécsben, akárcsak most, nyomorúságos élet - Szerelmed a legboldogabb emberré tesz. - Mostani éveimben volna szükségem némi egyhangúságra, egyformaságra az életben - meg volna-e ez a mi viszonyunk mellett? - Angyal, éppen most értesülök arról, hogy a posta mindennap indul - be kell tehát fejeznem, hogy azonnal megkapd a levelet. Légy nyugodt! Csak létünk nyugodt megítélésével érhetjük el együttélésünk célját. - Légy nyugodt - szeress engem! Ma - tegnap - milyen könnyes vágy utánad - utánad - utánad. Életem - Mindenem! - Isten Veled! - Ó, szeress továbbra is, ne ismerd félre soha leghûbb szívét a Te szeretõ Lajosodnak.

örökké a Tiéd
örökké az enyém
örökké a miénk
L."