(1802. december 15. Kolozsvár – 1860. január 27.)

Bolyai Farkas

  
Bolyai Farkas fia érdeklődését tudatosan, már gyermekkorában a matematika felé irányította. Az ifjú Bolyai tanulmányait a marosvásárhelyi református kollégiumban kezdte s felvételi vizsgája alapján rögtön a negyedik osztályba léphetett. Az apa ugyanakkor törekedett arra is, hogy fia ne szenvedje meg „csodagyerekségét” — tudása ne váljon egyoldalúvá, legyen jártas a nyelvekben, zenében, táncban, legyen edzett, erős, egészséges. Játszi könnyedséggel meg is tanult több nyelvet s kiváló hegedűművésszé fejlődött, sőt a kortársak mint elsőrendű táncost és bajvívót is emlegetik.
  

Karl Friedrich Gauss

A két Bolyai életével kapcsolatban többen próbáltak hiteles dokumentumokat felkutatni. Bedõházi János munkájában igyekszik tárgyilagos lenni, de a helyi mendemondák még kissé befolyásolják: az apa és fiú kapcsolatát még õ is elég sötéten festi le.
Az ifjú Bolyaira a kollégiumban eltöltött években főleg Köteles Sámuel, a Jénában tanult filozófiatanár volt nagy hatással. Matematikai tanulmányait Göttingenben — apja régi barátja, Karl Friedrich Gauss mellett — szerette volna folytatni, de ez a kívánsága nem teljesülhetett.

A Bécsi Császári és Királyi Hadmérnök Akadémiára iratkozott be, s itt is magasabb szinten kezdhette tanulmányait. 1822-ben végzett, majd egy évi katonai kiképzés után 1823-tól alhadnagyi rangban a temesvári erõdítési parancsnokságon teljesítette szolgálatát. Innen írta emlékezetes levelét édesapjának, melyben említi, hogy megoldotta a már sokat kutatott párhuzamossági axióma problémáját. Ennek kidolgozását 1825-ben adta át apjának, 1826-ban pedig parancsnokának, egykori matematikatanárának. Ezután több helyen teljesített szolgálatot: Temesváron kívül Aradon, Nagyváradon, Szegeden. 1827-ben fõhadnagyi rangot kapott, majd 1830-ban Lembergbe helyezték át — útközben meglátogatta édesapját és átadta neki későbbi fő művének latin nyelvű kéziratát, mely Appendix néven vált ismertté. Még 1832-ben előléptették másodosztályú kapitánnyá, áthelyezték Olmützbe, de hamarosan nyugdíjazását kérte — egy korábbi balesete miatt.


Életmódjáról sok „legenda” kering, melyek talán túlságosan is kiemelik, milyen sokszor párbajozott, majd két párbaj közt megállt egy-egy hegedűjátékra... Megemlítik, hogy élettársul vette egy patikus lányát, Kibédi Orbán Rozáliát s édesapjával is megromlott a viszonya...
Arról sem szabad azonban elfelejtkeznünk, hogy ebben a korban igenis „könnyen” párbajoztak, főként azok, akik katonai, tiszti pályán tevékenykedtek. (A becsület védelmének ez lévén az eszköze...) A katonatisztek nősüléséhez pedig bizonyos összegű kauciót kellett előteremteni — élettársát így csak később tudta feleségül venni.
Apjához fûzõdõ viszonya lehet, nem volt zökkenõmentes, levelezésük ugyanakkor két egymáshoz mélyen ragaszkodó ember párbeszédének tanúbizonysága.
Kéziratos hagyatéka még ma is jórészt feldolgozatlan. Számos, korát megelõzõ gondolat rejtõzik írásaiban, eddig ismert munkáiban — mégis minden elismerés nélkül halt meg, jelentőségét csak a későbbiek során kezdték igazán felfedezni...