Buday György, a változatos sorsú művész és közéleti ember életútja a 20. század magyar történelmének nagy sorsfordulóit tükrözi.
Életének nagyobbik felét, több mint fél évszázadot szülőföldjétől - és hazájától - távol, egy nyelvében, szokásaiban, kultúrájában a mienkétől olyannyira különböző világban élte le - jóllehet magát mindig magyarnak és erdélyinek vallotta. Egyik szép vallomásából tudjuk: alapélményei, amelyekre később emberi és művészi fejlődésének rétegei fölrakódtak, az Erdélyben szerzett gyermek- és kamaszkori élmények voltak. De tudjuk azt is, hogy a számára leginkább elviselhető közeg az „idegen” angol világ lett.
Buday György 1907. április 7-én született Kolozsvárott. Apja Buday Árpád (1879-1937) régész, 1921-től a klasszika-filológia professzora a szegedi egyetemen. Édesanyja Hilf Margit (1883-1976) - művészi érzékenységét és érdeklődését tőle örökölte.
Kolozsvárott a Farkas utcai református templom (tusrajza egykori kolozsvári leányismerőse emlékkönyvéből került elő) volt a helyi értelmiség egyik gyülekezőhelye. Buday György 1917-től a templom melletti református gimnáziumban tanult, s itt kapcsolódott be először az ún. „diákközéletbe” is. Társaival Haladjunk! címmel lapot indított. A gimnázium igazgatója, Kovács Dezső hamar fölismerte tanítványa tehetségét, s 1924-ben, mielőtt a Buday család elhagyni kényszerült Kolozsvárt, az iskola három termében kiállítást rendezett az ifjú művész munkáiból.
A tárlatot látta Kuncz Aladár is, aki megjósolta: az alkotóból fametsző lesz - pedig ő még nem is gondolt erre a technikára: akkoriban kedvenc rajzeszköze a fekete, vörös és kék kréta és a ceruza volt.
Erdély Romániához kerülése után apját rövid időre letartóztatták, majd - több évi egzisztenciális küzdelem után - 1924-ben Szegedre költöztek, ahol Buday Árpád egyetemi tanszéket kapott, fia pedig gimnáziumi tanulmányai befejezése után - apai kérésre - a szegedi egyetem jogi karára iratkozott be. 1933-ban doktorált, majd, már neves grafikusként, az egyetem grafikai lektora lett.
Buday György Szegeden még másfél évtizedet sem töltött: 1924-től 1936 végéig élt csak itt, de ez az időszak érlelte jelentős személyiséggé, s tette ismertté mint közéleti embert és mint művészt.
Itt vált a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma mozgalmának megteremtőjévé, így az első világháború utáni értelmiségi ifjúság nagy orientációváltásának egyik kezdeményezőjévé. A tudományos és művészeti célkitűzéssel alakult értelmiségi-ifjúsági csoportosulás Magyarországon az első szervezett, felsőiskolásokból álló falukutató munkaközösség volt. Elődjének a szegedi egyetemi hallgatók radikális szellemű Bethlen Gábor Köre tekinthető. Ennek vezetői - köztük a kör elnöke, Buday György - elsősorban Ady Endre és Szabó Dezső műveinek hatására, a magyar falu és tanya népe iránt kezdtek 
érdeklődni, a társadalom és a nemzeti művelődés megújulását a magyar parasztság friss erőitől várták.
A Bethlen Gábor Kör tagjai 1928 őszén indultak először Dél-tiszántúli falu- és tanyajárásokra, s megdöbbentette őket a parasztság nélkülözése. Az élmények hatására munkamódszert változtattak. Az angol settlement mozgalom mintájára - amely külvárosi nyomornegyedekben működő szociális központokat hozott létre - 1929 szeptemberétől megszervezték agrársettlement mozgalmukat. Tagjai elsősorban a szegedi tanyavilágot járták, népművelő és felvilágosító munkát, szociográfiai felmérést végeztek, a népi kultúra emlékeit gyűjtötték. Eredményeikről cikkekben és tanulmányokban számoltak be.
A settlement mozgalom résztvevőiből alakult 1930 őszén, ugyancsak Buday György vezetésével a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, amelynek feladata a végzett munka alkotó, tudományos és művészi feldolgozása volt. A Kollégium működése tagjainak érdeklődése szerint sokfelé ágazott: fotó-, képző-, színházművészet, irodalomtörténet, líra, szociográfia és néprajzi kutatás is tevékenységi körébe tartozott. Buday volt a központ, s körülötte többek között József Attila, Ortutay Gyula, Radnóti Miklós, Erdey Sándor, Hont Ferenc, Baróti Dezső alkotott kört. Munkájukról előadásokban, kiállításokon, a sajtóban és önálló kiadványokban adtak számot.
A Művészeti Kollégium a „kor kereséseinek” egyik, illúzióikkal és tévedéseikkel együtt is legtisztább vonulatát alkotta. Nem véletlen, hogy a Kollégiumot s Budayt a kortársak legtöbbje jelentős értékként ismerte el. Szerepük közvetett hatása, szétsugárzása pedig alig becsülhető túl. Közéleti szerepét is erősítette művészi munkássága, ami idővel tevékenységének legfőbb, elismerésekkel koszorúzott területe lett.
