Henry Ford, a Ford Motor Company megalapítója és első elnöke, a michigani Greenfieldben született 1863-ban. Első gépkocsiját 1893-ban szerkesztette. Az autót mindenki számára elérhető árucikké akarta tenni, és ennek érdekében újításokat vezetett be a gyártási technológiában. 1908-ban kezdte meg a T-modell gyártását, amely az első népautó lett. Az autógyártás terén megszervezte a tömegtermelést, elsőként vezette be a munka messzemenő specializálását és a futószalagrendszert (1913). A forradalmi újításnak köszönhetően csökkentek az előállítással kapcsolatos kiadások. 1913 végére a Ford Motor Company gyártotta az Egyesült Államok autóinak a felét. Ebben az időben 88 autógyártó működött az USA-ban. Az 1920-as évek elején új tőkés bérezési és munkaszervezési rendszert vezetett be üzemeiben, ami a munkaintenzitás nagyfokú növekedését vonta maga után. Módszerei, amelyeket nemsokára a többi gyártó is átvett, jelentősen csökkentették az autó árát, amely így a vásárlók széles tömegei számára vált elérhető árucikké. Henry Ford I 1919-ben az elnöki tisztséget fiának, Edsel Fordnak (1893-1943) adta át, de a vállalatot továbbra is ő vezette. 1943-tól unokája, Henry Ford II lett az elnök is és a vállalat igazgatója is.



Vissza a kiállításokhoz