1821-ben jelentette meg Odes et poésies diverses ('Ódák és vegyes költemények') címû elsõ verseskötetét, melynek királypárti hangvételéért XVIII. Lajos évi ezer frankos kegydíjat fizetett. Az ódákat késõbb balladákkal egészítette ki, s a kötet végleges formájában 1828-ban jelent meg Odes et ballades ('Ódák és balladák') címen. Hugo ekkor már híres költõ. Charles Nodier újságíró lelkesen fogadta az ifjú költõt, és bevezette baráti társaságába. A magukat a romantika híveinek valló fiatalok rendszeres találkozókat szerveztek a Bibliotheque d' Arsenalban, ahol Nodier könyvtáros volt. Az Ódák elõszavában Hugo kifejtette nézeteit a költészet egységérõl, akár versben, akár prózában szólaljon meg, és írt a költõ hivatásáról: "a népek elõtt kell járnia, hogy fényével megvilágítsa útjukat", és mindig az aktualitáshoz kell kapcsolódnia.

Új verseskötetében a Les Orientales-ban ('Keleti képek', 1829) is kiváló formai készségrõl, képi fantáziáról, a helyi színek iránti érzékrõl tett tanúbizonyságot és ifjúkori konzervatív királypárti eszméitõl is fokozatosan eltávolodott. Ezután sorra követték egymást verseskötetei: a Les feuilles d' automne ('Õszi lombok', 1831) hangja személyesebb, mint a Keleti képeké: a költõ a forradalom idején is "ezerhangú lelkérõl szól". A Les chants du crépuscule ('A szürkület énekei', 1835) hangja már zaklatottabb, érzõdik rajta "a lélek és társadalom sajátos szürkületi állapota, amely századára jellemzõ". Hugo e kötetében a múltban, Napóleon hõsi tetteiben keres vigaszt és ezzel a Napóleon- mítosz formálója lesz. A Les voix intérieurs-t ('Belsõ hangok', 1837), apja emlékének ajánlja, róla és megõrült bátyjáról szól. A Les rayons et les ombres ('Sugarak és árnyak', 1840) pedig a múló örömök és a természet érzéketlenségének antitézise.

Delacroix: Arabs lovak küzdelme

"A fiatal Hugo csak hitte magát királypártinak - kezdõ mûvei ezt mutatják. Eszmejárása, indulata, mondhatni vérmérséklete egyáltalában nem királypárti-szerû. Sõt. Ha pályafutása ismeretében tekintünk vissza erre a korszakára, meg kell látnunk, hogy a fiatal költõ egész emberi és mûvészi voltában már akkor a forradalom szellemének hatása alatt állt. Ez a kor egyben a romantika kora is. A romantika társadalomtudományi megfogalmazása az, hogy: lázadás a világ érdekes elanyagiasodása, elköltõietlenedése vagyis a pénzgazdálkodás, a tõkésrendszer rideg tünetei ellen… Mi: az ifjú romantikusok. A tanulságot, mint tudjuk, nem vonták le mindnyájan s a francia romantika valójában itt válik két részre, helyesebben Victor Hugo itt válik el társaitól. Kifejlõdött a romantikának iránytalan, csontváztalan fajtája, az a - hogy így mondjuk - romantikáért való romantika, amelynek cégtábláján Dumas és Sue neve áll. S kifejlõdött az a másik, amely Victor Hugónak immár sajátos útja lesz. Ez a népért való romantika, amelynek van célja, mondanivalója, tartalma, iránya és - jövõje."