Az első magyarországi kereskedelmi és iparkamarák felállítása az 1850. évi ideiglenes osztrák kamarai törvény alapján történt, mely úgy rendelkezett, hogy a létesítendő intézményrendszer a birodalom valamennyi országának kereskedői és iparügyeit képviselje. Az egyes vidékek ellátására létrehozott kamarák a kereskedelmi minisztériumnak voltak alárendelve. Minden kamara egy kereskedelmi és egy iparosztályt foglalt magában, melyek a legfontosabb, közös ügyekben együtt tanácskoztak.
Az ország közvéleménye erős bizalmatlansággal kísérte az intézmények megalakulását. Később a kamarák folyamatos „magyarosodása” megkönnyítette beilleszkedésüket a kiegyezés utáni viszonyokba.

A már alkotmányos szerveződéssel megszületett 1868-as kamarai törvény lényegében megtartotta a korábbi alapokat: a kamara kötelező érdekképviselet volt, mely az iparosokat és kereskedőket két külön osztályba sorolta. A kamarai tagokat öt évre választották. Érdekképviseleti tevékenységük mellett a kamarák statisztikai adatokat gyűjtöttek és évi jelentést állítottak össze a kerület közgazdasági viszonyairól.
Szeged városa mindkét törvény területi beosztása szerint a budapesti (pest-budai) kamara hatáskörébe utaltatott.

Az óhajtott szegedi kamarára utaló egyik első nyom Pálfy Ferenc polgármesternek az 1872. évre vonatkozó jelentésében fedezhető fel: Pálfy úgy vélte, hogy a pesti kamara fenntartására befizetett tagdíj kidobott pénznek bizonyul a szegedi kereskedők és iparosok számára, s hogy a gazdasági ügyek intézését inkább a helyi ipartársulatokra kellene bízni. Ettől kezdve a helyi kamara kérdése állandóan szerepelt a különböző gazdasági egyesületek üléseinek tárgyaként.