Szegednek és környékének, Tápénak, Gajgonyának, Madarásztónak népköltészeti kincseit teszi közzé 1881-ben megjelent Szeged Népe 1. kötetében. Szeged városától kért anyagi támogatást a kötet kiadásához. Reizner János, a város akkori fõjegyzõje közbenjárására, sok huza-vona után sikerült a csekély 100 frt. segítséget megkapnia.

     Kálmány 1881. február 15-én ünnepélyes köszönõlevelet küldött a városnak.

     A Szegedi Napló 1881. június 15-i számában iskolatársa és barátja Löw Immánuel méltatja a gyûjteményt:
      „Mennyi õseredetiség lakik még városunkban, azt csak az tudja megitélni, aki népünkkel közelebb érintkezésbe jõ s kellõ érzékkel bir az eredeti s népiesnek fölfogására. Ily helyes érzék és tapintat által gyámolitva gyüjtötte földink, Kálmány Lajos az árvíz betörése elõtti negyedévben a most megjelent népdalokat s meséket. Mily gazdag kincse él a népköltésnek közöttünk, ha rövid nehány hónap alatt ily gyüjteményt lehete jobbadán csak felsõváros s a szomszéd részekbõl összeállítani!”

     A Szeged Népe 2. kötetét (Temesköz népköltése - 1882) külön levélben köszönik meg a tudományos világ legkitûnõbb képviselõi: Arany László, Hunfalvy Pál és Beöthy Zsolt.

     A 3. kötethez (Szeged vidéke népköltése - 1891) Szõregen és környékén gyûjtötte össze az anyagot. „Szegednek még úgy sem volt akadémikusa. Ön lenne arra méltó és hivatott.” - írta róla Reizner János.
     Szentkláray Jenõ külön levélben mond köszönetet a Szeged Népe 3. kötetéért.