Köztudott, hogy a „gróf”, mint országgyűlési képviselő számtalan szállal kapcsolódott Szegedhez, minden tekintetben. Nem véletlen, hogy az előirányzott ötezredik népiskolai objektum szimbolikus átadására épp Szegeden került sor, a rókusi elemi iskolában, 1930. október 25-én. Maga az épület a korabeli viszonyokhoz képest korszerű, reprezentatív jellegű volt, tornacsarnokkal is felszerelve. Szegeden Klebelsberg minisztersége alatt több népiskolát is avattak.

A rókusi iskola épülete

Nagy szükség volt az egyetem gondjainak enyhítésére is, mely 1921-től igen mostoha feltételek között működött. 1924-ben az egyetem rektora beszámolójában így fogalmazott: „Egyetemünk állapota még mindig veszedelmesen hasonlít a lábadozó betegéhez...” Ez az év azonban már változást is hozott az egyetem számára, ugyanis a város közgyűlése felajánlást tett, hozzájárulást az egyetemi építkezések megkezdéséhez. Ennek értelmében 50 éven át 24 vagon búza értékét biztosítja erre a célra. 1925-től a kivitelezés is megindult.

1930 októberére elkészült az egyetemi építkezések első üteme, s ünnepélyesen elhelyezték a Dóm téri épületegyüttes zárókövét, átadták az árkádok alatt a Nemzeti Emlékcsarnokot, felszentelték a dómot, s bemutatták Dohnányi Ernő miséjét, melyet az ebből az alkalomból kiírt pályázatra alkotott. Az eseménysorozat okán számos illusztris vendége volt a városnak, Klebelsberg mellett itt volt Horthy Miklós kormányzó és József főherceg is. Az ünnepségsorozat egyik epizódjaként került sor a rókusi iskolaavatásra.
Az ünnepi alkalommal elmondott beszédében Klebelsberg hangsúlyozta, hogy nagy történelmi igazságtalanságot tesz jóvá a kormányzat, amikor Szegeden és a környékbeli alföldi tanyavilágban népiskolák hálózatát hozza létre, hiszen ezen a tájon valami mindig akadályozta a kulturális fejlődést. Szimbolikus jelentőségűnek tartotta, hogy néhány órán belül egyszerre avatja fel a szegedi egyetemet és az ötezredik népiskolát, hiszen „a magyar kultúrpolitikának egyik sarkalatos elve, hogy a magas műveltséget és a népműveltséget párhuzamosan ápoljuk...”- hangsúlyozta.

Szeged és a „szegedi művek” jó példáját adják a nyilvánossággal való kapcsolattartásnak. Az itt elért sikerekben jelentős része volt annak, hogy Klebelsberg rendszeresen megszólította a város nyilvánosságát, tájékoztatta azt az elért eredményekről s a következő feladatokról. Elérte, hogy a lakosság nagy része a sajátjának érezze a megoldandó feladatokat s a távolabbi célokat. Ez pedig elengedhetetlen feltétel volt, hiszen a legzseniálisabb terveket sem tudta volna a város ellenében megvalósítani.
A tömegkommunikáció rendelkezésre álló eszközeivel igyekezett elérni és meggyőzni a nyilvánosságot. Klebelsberg jól tudta, hogy a helyi sajtó a helyi közéletben milyen fontos szerepet tölt be. Ezért időről időre publikált a két legjelentősebb helyi lap, a Délmagyarország és a Szegedi Napló, vagy éppen az ő támogatásával újonnan létrehozott várospolitikai hetilap, a Szegedi Szemle hasábjain.

A végső Szegedhez fűző kapocs: halála után - kívánságának és végakaratának megfelelően - a Dóm téri fogadalmi templom sírcsarnokában helyezték el földi maradványait, abban a városban, amelynek „népével lelki és politikai közösségre” talált - mint ő maga vallotta egy 1931-ben elmondott beszédében.